2011. június 23.

Macaron



TücsökBogár receptje szerint készítettem el ,köszönöm szépen.               

Hozzávalók: 10 dkg tojásfehérje, 10 dkg finomra darált mandula, 20 dkg porcukor, 4,5 dkg kristálycukor; a krémhez: 10 dkg étcsokoládé, 1 dl tejszín.

Elkészítése:  A tojásfehérjét 1 napig szobahőmérsékleten pihentetjük. A darált mandulát és a porcukrot átszitáljuk. A tojásfehérjét a kristálycukorral kemény habbá verjük, majd beleforgatjuk a mandulás- porcukros keveréket. A masszát kerek végű csővel ellátott habzsákba tesszük, sütőpapírral bélelt tepsire 3 cm-es  halmokat nyomunk és 1 órát szikkadni hagyjuk. 150 fokon 12-13 percig sütjük, a tepsiben hagyjuk kihűlni.  A krémhez a tejszínt felforraljuk, a tűzről levéve hozzáadjuk az összetördelt csokoládét, majd egynemű krémmé kavarjuk. Hűlni hagyjuk, mikor krémes állagúra keményedik, megtöltjük vele a macaronokat. 



2011. június 21.

Kolozsvári turókrém



Hozzávalók: 20 dkg juhtúró,  15  dkg kolozsvári szalonna, 1 fej vöröshagyma, 2 kanál tejföl, só, bors,metélőhagyma

A kolozsvári szalonnát felkockáztam és zsírjára sütöttem.A visszamaradt zsírral együtt lehűtöttem és hűtőben megdermesztettem. A vöröshagymát apróra vágtam. A juhtúrót kikavartam a 2 kanál tejföllel ,hozzáadtam a kisült kolozsvári szalonnát és zsírját ,a hagymát ,fűszereztem és habosra kevertem.Metélőhagymával díszíttettem és paprikával  tálaltam..

2011. június 20.

Diós-karamelles fagylalt




Hozzávalók: 2 tojás sárgája, 10 dkg cukor, 1 vaníliacukor, 2 dl tej, 2 dl tejszín, 2 dl tejföl
Öntet: 10 dkg cukor, 10 dkg dió,2 dl tejszín

Az öntethez a cukrot karamellizáltam,hozzáadtam a darabosra vágott diót,kissé pergeltem és felöntöttem a tejszínnel,sűrűsödésig főztem,majd jól lehűtöttem.

A tojás sárgáját kikavartam a cukorral ,a vaníliás tejjel sűrűsödésig főztem és lehűtöttem.
A tejszínt felvertem ,hozzáadtam a tejfölt, a  krémet és habosra kevertem .Dobozba tettem és lefagyasztottam,félóránként átkeverve.Kb. 2 óra múlva ráöntöttem a már jól kihűlt,vastag karamell-dió öntetet,lazán összekavartam és újabb 2 órára lefagyasztottam.
 

2011. június 18.

Magyaros újburgonya kolozsvári szalonnával










Hozzávalók:1 kg apró  újkrumpli,  25 dkg kolozsvári szalonna, 1 fej hagyma,2 cikk fokhagyma, 1 piros paprika, 1 csokor petrezselyem levél, só,bors

A kolozsvári szalonnát apró kockákra vágtam,  zsírjára sütöttem és szűrőkanállal kivettem a zsírból.A hagymát és a paprikát apróra vágtam és megdinszteltem a visszamaradt zsírban, a végén hozzáadtam az összetört 2 cikk fokhagymát.Az újkrumplinak lekapartam a vékony héját  és összekevertem a dinsztelt hagymás paprikával,megszórtam apróra vágott petrezselyem  levéllel ,fél dl vizet öntöttem rá és előmelegített sütőben 30 perc alatt megsütöttem,tetejét megpirítottam.Salátás tálba tettem, rászórtam a kolozsvári szalonnát és kevés friss petrezselyemlevelet.


2011. június 16.

Néró



Az nlc fórumról van ez a recept,nagyon meg vagyok vele elégedve.

Hozzávalók: 30 dkg liszt, 25 dkg ráma margarin,18 dkg porcukor, 5 tojás sárgája, 1 tasak vaníliás cukor,  1 citrom reszelt héja; a krémhez 10 dkg étcsokoládé, 2 dl tejszín; a tetejére: 7 dkg étcsokoládé, 2-3 evőkanál olaj

Elkészítése: A margarint szobahőmérsékleten puhulni hagyjuk, majd habosra keverjük a porcukorral. Mikor jó krémes, egyenként beledolgozzuk a  tojássárgákat, majd a vaníliás cukrot, a citromhéjat és legvégén a lisztet. Habzsák segítségével diónyi halmokat nyomunk egy sütőpapírral bélelt tepsibe és 10-12 perc alatt, közepes lángon megsütjük. A krémhez a tejszínt felforraljuk, hozzáadjuk az összetördelt csokoládét, és addig kavarjuk, míg egynemű krém lesz. Félrehúzzuk és többször átkavarva hűlni hagyjuk, majd két-két süteményt krémmel összeragasztunk. A megmaradt csokoládét vízgőz fölött megolvasztjuk és belekavarjuk az olajat, majd kiskanál segítségével, vékonyan a sütemények tetejére csorgatjuk. 

2011. június 15.

Saláta leves




Hozzávalók:2 fej saláta, szalonna, 2 szál zöld fokhagyma, 1 kanál liszt, só,őrölt pirospaprika,  fél l tej, zöld kapor,  2 tojás, tejföl, ecet 

A szalonnát kockára vágtam és zsírjára sütöttem,ekkor beletettem az apróra vágott fokhagymát,mikor kissé megpirult rászórtam a kanál lisztet ,kevés őrölt pirospaprikát és beletettem az apróra tépkedett salátát.Addig kavartam,míg összeesett , felöntöttem a fél liter tejjel és 1.5 liter  vízzel.Sóval és kevés,apróra vágott zöld kaporral ízesítettem.2 tojásból rántottát sütöttem,apró kockákra felvágtam és mikor megfőtt a saláta ,hozzáadtam a leveshez. Tálaláskor tejföllel és ecettel ízesítettük még.


2011. június 14.

Mascarponés krém eperrel




Hozzávalók:  25 dkg mascarpone, 5 dkg fehércsokoládé, 2 dl tejszín,  10 dkg porcukor, 40 dkg eper tejcsokireszelék

A fehércsokoládét vízgőz fölött megolvasztottam.A mascarponét kikavartam 5 dkg porcukorral,hozzáadtam a fehércsokit és a felvert tejszínhabot. 20 dkg epret összeturmixoltam 5 dkg porcukorral és 20 dkg ot darabokra vágtam.Pohárba rétegeztem az epret, krémet és az eperöntetet, reszelt tejcsokival  díszítettem.
Jól lehűtve tálaltam.


Ebből az eperből készítettem  a desszertet és  egy újabb adag bodzás eperlekvárt .





2011. június 12.

Majonézes saláta özgerinc formában




Leves zöldség hasznosítására készítettem ezt az előételt.Mivel a megszokott boeuf  saláta most nem kívánkozott ,de a finom sárgarépát azért föl akartam használni és valami ünnepiesebb fogásra is szükség volt,így kapóra jött ez az ötlet.

Hozzávalók: 25 dkg levesben főtt sárgarépa, 10 dkg zöldborsó, 20 dkg sonka, 5 tojás, 1 dl majonéz, 2 dl tejföl, 1 dl húsleves, 10 g zselatin,fehérbors, mustár,citromlé
A tojásokat megfőztem, a sárgarépát és a sonkát kockára vágtam.A zselatint a húslevesben feloldottam,felforrósítottam és lehűtöttem.A majonézt elkevertem a tejföllel,ízesítettem  borsal,mustárral és citromlével, belekevertem a zselatint végül a zöldséget és a sonkát. Fóliával bélelt őzgerinc formába öntöttem felét,ráhelyeztem a megpucolt egész tojásokat és  a megmaradt adaggal betakartam. Egy éjszakára hűtőben dermesztettem.Másnap éles késsel szeleteltem és díszítettem.


2011. június 10.

Bodzás eperfagyi





Hozzávalók: 3 dl tejszín, 2 dl bodzaszörp, 2 tojás sárgája, 1 evőkanál étkezési keményítő, 5 dkg cukor, 30 dkg eper

Elkészítése: A tojások sárgáját kikavarjuk a cukorral, hozzáadjuk a keményítőt és a bodzaszörpöt, majd  sűrűsödésig főzzük. Jól lehűtjük és 1 órára fagyasztóba rakjuk, míg kásás állagú lesz. Az epret villával kissé összetörjük és belekavarjuk a főzött krémbe. A tejszínt felverjük és előbb csak felét, majd a többit is, lazán beledolgozzuk a fagylaltba. Dobozba símítjuk, berakjuk a fagyasztóba s félóránként átkavarjuk. 

 Nagyon finom, krémes állaga lesz, az íze mennyei( már aki szereti a bodza-eper kombinációt).


2011. június 9.

Ki hogyan szeret főzni?


Ki hogyan szeret főzni? - Három kedves blogtársam kért fel a játékra :EszkimóÉva és Kati .  A megadott válaszok közül lehet választani - pl. kivastagítod azt a választ, ami érvényes rád -, illetve lehet "magyarázkodni" is.

A. Hogyan választod ki, mi kerüljön az asztalra?
  1. Recept alapján, ezt követően vásárolom meg a hozzávalókat
  2. Az otthoni alapanyagokat felhasználva, kiegészítve
  3. Másként / változó (mondd el, hogyan?)
Van,hogy tetszik egy recept és megveszem a hozzávalókat és van,hogy otthoni  alapanyagokból  főzök.
 
B. Hogyan főzöl és blogolsz?
  1. Főzés közben fotózok, jegyzetelek
  2. Főzés után fényképezkedek és leírom a receptet
  3. Másként / változó (mondd el, hogyan?)
Főzés közben nem jegyzetelek ,fotót néha közben,de általában utána készítek.

C. Milyen alapanyagokat használsz?
  1. Kizárólag a legjobb minőséget - függetlenül az árától
  2. A legolcsóbbat, függetlenül a minőségtől
  3. Középminőséget - figyelek az árakra és a minőségre egyaránt
Figyelembe veszem az árat,de  a minőség az elsődleges szempont.

D. Mennyire tartod be a receptben előírtakat?
  1. Teljes mértékben
  2. Egyáltalán nem figyelem
  3. Esetenként hozzáadok/kihagyok belőle
Van amikor teljes mértékben(általában süteményeknél) és van amikor az ötletet veszem és magam kombinálom.

E. Mennyire hasznosítod a fölöslegesnek tűnő adalékokat? (süteménylapok szélei, tojás egyik része - sárgája, fehérje stb...)
  1. Kidobom/elöntöm
  2. Tárolom amíg felhasználásra kerül
  3. Azonnal felhasználom
Ha tudom,hogy utólag biztos felhasználom,akkor tárolom,ha nem,akkor másként hasznosítom.Ki ,semmilyen formában nem dobok ételt-ételmaradékot( továbbítom olyanoknak,akik állatoknak adják)

Felkérem a játékra: Edót, Biankát

Bodzaszörp



Hozzávalók:10 db bodzavirág, 1 kg cukor, 3 citrom,1 lime,  5 l víz

Fél kg cukrot karamellizálok, felöntöm 1 l vízzel,hozzáadom a maradék fél kg cukrot és felfőzöm.Az üvegkannába beletöltök 4 l vizet,belevágom a citromot és limeot  ,belerakom a bodzavirágokat és felöntöm a kihűlt karamellszörppel.Lefedem és 3 napig érlelem,majd gézen átszűrőm és üvegekben ,hűtőben tárolom.
Vízzel vagy ásványvízzel hígítva fogyasztjuk.




2011. június 8.

Citromfagylalt


Latsiától kaptam ezt a szilikonos jégkrémformát .Blogszülinapja alkalmából sorsolt és egyike voltam a szerencséseknek.Nagyon szépen köszönöm , kislányom nevében is,aki nagyon örült neki,hisz bevallom,sosem készítettem fagyit,így most eljött az ideje,hogy ügyeskedjek.Persze,hogy megkérdeztem,milyen ízesítésben kér és nagy meglepetésemre ,citromosat és nem csokisat óhajtott.Egyelőre! :) Nagyon  ízlett neki ,ragyogtak a szemei és végig mondogatta,hogy húú.ez dee fiincsii:)



Hozzávalók: 2 tojás sárgája, 10 dkg cukor, 2 dl tejszín, 3 dl 10% os görög joghurt, 1 citrom,1 lime

A tejszínt lassú lángon felforrósítottam,addig a tojások sárgáját habosra kavartam a cukorral,majd lassan adagolva hozzáadtam a tejszínt  és sűrűsödésig főztem.Lehűtöttem és fél órára fagyasztóba tettem. Fél óra után kivettem,hozzáadtam a citrom és a lime kifacsart levét és kevés reszelt héját majd kézi habverővel  krémes habbá vertem ,a végén hozzáadva a joghurtot is.A jégkrémformát megtöltöttem  ,a többit pedig dobozban tettem a fagyasztóba,félóránként átkavartam.


Sajtos rolád




Húsvétkor készült ez a rolád,de csak most került rá sor,hogy posztoljam.Könnyű ,sajtos előétel, hidegen vagy melegen lehet tálalni.Mi akkor hidegen ettük, de szerintem melegen sokkal finomabb.

Hozzávalók:
Piskóta: 5 tojás, 10 dkg liszt, 10 dkg sajt, 4 dkg ráma margarin, 0.4 dl olaj, 5 dl tej, 1 kiskanál só
Töltelék: 2 dl 25 % os tejföl, 20 dkg sajt( nálam most 10 dkg mozarella,10 dkg trapista)
A piskótához, besamel mártást készítettem (margarin,olaj,liszt ,só, tej).Forrón még belekavartam 10 dkg reszelt sajtot és hűlni hagytam.Az 5 tojás fehérjét egy csipet sóval kemény habbá vertem.Egyenként a hideg besamelhez kavartam a tojások sárgáját majd lazán beleforgattam a kemény tojásfehérjét. Sütőpapírral bélelt gáztűzhely tepsijébe öntöttem és lassú tűzőn 20-25 perc alatt megsütöttem.( sütés közben felpúposodik,de   mikor kivesszük ,visszaereszkedik). Nagyon vizes konyharuhára borítottam( az alja kerüljön felül, így a  barna résztől mintás lesz majd  a rolád közepe) lehúztam a sütőpapírt( ha esetleg nem akar lejönni,bőven meg kell vizezni a papírt , kicsit hagyni  majd lassan lehúzni róla)  konyharuhával együtt szorosan feltekertem és úgy hagytam kihűlni.

Miután kihűlt,lekentem tejföllel,rászórtam a reszelt sajtot és visszatekertem a konyharuhába( ezúttal,persze csak kívül) és egy éjszakára hűtőben tároltam.Másnap felszeleteltem
Ízlés szerint hidegen vagy melegen lehet tálalni.Ha melegen tálalom,akkor az egész rudat lekenem kevés olvasztott vajjal ,  sütőbe teszem 10 percre  és utána szeletelem, de  felszeletelve,mikróban is át lehet melegíteni,amíg a sajt felolvad kissé.


Ruladă cu cașcaval

Ingrediente:  pentru foaie: 5 ouă, 100 g făină,  100 g cașcaval ras, 40 g unt, 40 ml ulei, 500 ml lapte 1 linguriță sare; pentru umplutură:  200 ml smântână de 25% grăsime, 200 g cașcaval ras.

Prepararea: Pentru foaie se face un sos bechamel: se înfierbântă untul cu uleiul, se presară făina, se rumenește puțin, după care se toarnă laptele, se adaugă sarea și se fierbe la foc mic amestecând încontinuu, până când se obține un sos de consistența unei smântâni. Se adaugă cașcavalul ras, se amestecă și se ia deoparte. Se lasă la răcorit, după care se adaugă pe rând gălbenușurile, apoi albușurile bătute spumă. Compoziția se toarnă într-o tavă de aragaz tapetată cu hârtie de copt și se coace 20-25 minute la 170 grade(foaia se va umfla, dar după coacere se lasă). Foaia fierbinte se răstoarnă pe un ștergar umezit, se scoate hârtia de copt și se rulează cu ștergar cu tot. După 5-10 minute se desface, se unge cu smântâna și se presară cu cașcavalul ras, după care se rulează înapoi și se înfășoară în hârtie de copt sau folie. Se feliază a doua zi.


2011. június 7.

Dagasztás nélküli kenyér

 



Hozzávalók: 45 dkg  liszt, 3,75 dl víz, 1 kávéskanál só, 2,5 dkg élesztő

Elkészítése: a lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a vizet, a sót és az összemorzsolt élesztőt, majd gyors mozdulatokkal  összekeverjük, de nem dagasztjuk (a tészta állaga lágy lesz). Letakarva, 12 órát kelni hagyjuk a szoba hőmérsékletén. Ekkor egy konyharuhát vastagon belisztezünk, a tésztát ráborítjuk és széleit a közepére hajtjuk, majd 1 órát pihentetjük. Ezalatt a sütőbe teszünk egy fedeles öntött vaslábast vagy jénai tálat, együtt felforrósítjuk, majd a tésztát a  konyharuha segítségével a forró tálba fordítjuk és lefedjük. A kenyeret 190 fokon, 30 percig lefedve, majd 25 percig fedetlenül sütjük.

2011. június 6.

Epres pavlova







 Ez a torta,az orosz balett táncosnőről Anna Pavlovárol kapta a nevét,aki 1926 és 1929 ben  Ausztráliában és  Új-Zélandon turnézott.Ezt követően  kezdték készíteni a tortát ,sőt a két ország  nemzeti desszertjeként lett ismeretes.
 A hagyományos Pavlova összetevői:felvert tojásfehérje, cukor, ecet, kukoricaliszt, tejszínhab, gyümölcs.
Én a tojásfehérje lapot lekentem négy kanál bodzás eperlekvárral.

Hozzávalók: 4 tojásfehérje, 20 dkg porcukor,1 evőkanál étkezési keményítő,1 teáskanál ecet,csipet só,
4 evőkanál bodzás eperlekvár, 2 dl. tejszín, ízlés szerinti mennyiségű  eper ,bodzavirág,tortazselé


A tojásfehérjét a csipet sóval kemény habbá vertem,lassan adagolva a porcukrot,a végén pedig a keményítőt és az ecetet.Olajjal lekent  sütőpapira kanalaztam a habot  úgy, hogy közepe kissé mélyebb legyen.Előmelegített sütőben,alacsony fokozaton 30 percet sütöttem.Mikor kihűlt, közepére kanalaztam az eperlekvárt, rákentem  a tejszínhabot és kiraktam eperrel . Az epreket tortazselével vontam be  és bodzavirággal díszítettem.




Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...