2011. augusztus 23.

Snickers sütemény




Ezt a süteményt nagyon sokan készítik Erdélyben.Egy ismerősömnél  ettem  pár éve, ő  egy román magazinból írta ki a receptjét de akkor nem kértem el, így amikor  a tavasszal  megláttam Ottis blogján   rögtön tervbe vettem.Ha nem is sikerült akkor rögtön,de a hétvégén csak elkészült.  Elkészítették még: Gál Edith ,sedith , Alíz
Aki szereti a dió-karamell párosítást,az ne hagyja ki,mert nagyon finom sütemény.A tésztára azért nem került fehér csoki,mert valami úton -módon a kamrámból eltűnt  a 2 tábla fehér csoki és csak akkor vettem észre,amikor már  a sütés közepében voltam,így  oda is barnát tettem.A csokitolvajt majd meglesem,csak visszatér még:)


Hozzávalók: 
Tésztához: 6 tojás fehérje, 10 dkg cukor, 20 dkg darált dió, 5 evőkanál liszt, 1 kiskanál sütőpor
                 20 dkg fehér csokoládé  5 evőkanál olaj
Krémhez: 20 dkg dió darabokra vágva, 20 dkg vaj, 15 dkg cukor, 6 tojás sárgája
Tetejére: 20 dkg csokoládé, 5 evőkanál olaj
A tojásfehérjéket a cukorral  kemény  habbá vertem. A diót a liszttel és a sütőporral összekevertem, majd óvatosan a habba forgattam. A masszát  sütöpapirral bélelt  tepsibe öntöttem és előmelegített sütőben 25 percig sütöttem. Kicsit hűlni hagytam, majd a tetejére kentem az 5 kanál olajjal elkevert olvasztott csokoládét.
A krémhez 5 kanál cukrot karamellizáltam, hozzáadtam a vajat  majd gyors kevergetés mellett  a megmaradt  cukorral elkevert tojások sárgáját és besűrítettem. Legvégül  belekevertem a darabos diót amit megpergeltem kissé,mielőtt felvágtam. Kihűtöttem majd a  csokoládé tetejére kentem . Tetejét bevontam az  5 kanál olajjal elkevert olvasztott csokoládéval.Néhány órára hűtőbe raktam, majd forró vízbe mártott késsel szeleteltem.

27 megjegyzés:

Márti írta...

Csodaszép! látom, hogy finom is :)
A csokitolvaj, tudja mi a jó!

Tücsök Bogár írta...

Húú, ez nagyon finom lehet! Vittem a receptet! :)

Anazar írta...

Woohoo, ez aztán a csemege!!

Petra írta...

Már a látványtól is híztam két kilót. Nagyon guszta. :)))

Csiperke írta...

Ez a tökéletes sütemény nekem! Nagyon szeretem diót a csokival, és a fehér csokit sem hiányolnám belőle, mert azt nem szeretem. Ahogyan az igazi Snickers csokit sem (mert abban földimogyoró van).
De ez így valami fantasztikus! Muszáj leszek én is megcsinálni!
(És végre sikerült kommentet küldenem!:)

Illéskrisz Konyhája írta...

Nagyon ínycsiklandó recept! Szerintem mindegy a csoki színe, az élvezetén biztos nem változtat! Nagyon guszta!!! Nyammm...

sedith írta...

Hát, én nem vagyok oda a nagyon édes süteményekért, de a Snickers-szel nem tudok betelni. Nálunk nem is jár bele fehér csoki, mint ahogyan nem is jár bele csokiréteg a tészta és a krém közé. De persze, ez nem ront az ízén!
Én próbáltam mogyoróval is, de úgy nem ízlett egyikünknek sem, szóval, szerintem ez az egyik legtökéletesebb sütemény.:)

sedith írta...

Jah, még felfedeztem egy különbséget. Mi az aljára ostyalapot teszünk. Próbáld ki egyszer azzal. Amikor megsül, az is olyan finom aromát kölcsönöz neki, és jó ropogós lesz vele. :)

Mrita írta...

Hát ez álomszép süti, pont nekem való, a csokitolvajt pedig megértem.

Ami írta...

Csodás sütik! Nagyon tetszik :)

Flóra írta...

Istenien néz ki! Hasonlót én is szoktam csinálni.

Barbi írta...

Jaj de finom lehet, egy igazi kalóriabomba!!!
Pont most készítek egy ízvilágában hasonló, de mégis teljesen más édességet ami több mint 7000 kalória! Rémisztőek ezek az édességek! De muszáj megkóstolnom! Azt hiszem a tiéd is bekerül az elkészítendő receptek közé! Gyönyörű képek lettek megint!!

Aleda írta...

Márti:Köszönöm. Tudja ám :)

TücsökBogár: Nagyon finom,próbáld csak ki.

Anazar: Bizony,ebből csak csemegélni szabad.

Petra:akkor neked csak ízlelni szabad,nézni nem:))

Csiperke: 9rülök,hogy írhatsz:)

Illéskrisz: szeintem sem változtatja meg nagyon az ízét a fehér csoki.

sedith: megnéztem jobban,valóban a tiéd kissé különbözik ettől. Van nekem is egy nápolyi lapos snickers receptem,abba kell 2 réteg nápolyi lap,na az is egy tökéletes recept.Ezt is csak még finomabbá tenné.

Mrita: köszönöm.A sütés közepén nem igen tudtam megérteni,mikor felfedeztem a hiányt,nagyon mérges voltam,de aztán egye fene,változtattam a recepten.

Ami: köszönöm.

Flóra:Köszönöm.

Barbi: Köszönöm. Várom a tiédet is.Hiányoznak a színes képeid:)

trollanyu írta...

Ez a telitalálat süti az én páromnak:) Gondolom a gyerekek sem fognak tiltakozni. Mentettem is a receptet.

Éva írta...

Nagyon guszta sütemény, valóban édesség bomba! Igen finom lehet a dió és karamell !

Bianka írta...

Azt hiszem meg van a hétvégi süti :)

Csilla írta...

Gyönyörű! :) Én is mentettem, köszi! :)

Kriszta írta...

Gyönyörű!Hamm,hamm:)
Milyen fényképezőgéped van?Nagyon szépek a fotók,szép élesek!

Panna írta...

Nem is tudtam, hogy ilyen süti is van... Már másolom is a receptet :))

Vicuska írta...

Így születnek az új receptek! Csoki- és egyéb hozzávalók eltüntetésében specialista mifelénk is akad, olyankor én is improvizálok :)

mellissina2 írta...

Annyira szép és guszta,de sajnos mostanában annyi snickers csokit ettem,hogy kiütött!!!

Reka írta...

Ez nagyon fincsi teszta.

Juci írta...

Álom, álom, álom....

Anazar írta...

Remélem szép helyen nyaralsz/pihensz és finom ételekkel kényezteted magad ;-))

Aleda írta...

Köszönöm mindenkinek a kedves szavakat.

Kriszta: Nikon coolpix L100

Anazar: A kényeztetés megvolt ;) :)

Névtelen írta...

Let your demand choose the superior of your residence fitness center.


Look into my web page; bowflex adjustable dumbbells

Névtelen írta...

But you may take certain safeguards when handling your gear to help make sure this does not
transpire to any severe extent.

Feel free to surf to my web-site: http://www.getfitnstrong.com/bowflex-dumbbells/fit-strong-bowflex-552

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...