2012. június 14.

Epres túrótorta



 Hozzávalók:
Lapokhoz: 5 tojás, 10 dkg cukor, 1 vanília cukor, 0,3 dl tej, 0, 2 dl olaj, 3 evőkanál finomra szitált zsemlemorzsa,  3 evőkanál, liszt, 3 evőkanál kakaó, 3 evőkanál méz, 1 sütőpor, csipet só
Krémhez: 1 tejszín ízű pudingpor, 25 dkg  tehéntúró, 2 dl tejszín( Hulala), 1 tasak zselatin, 5 evőkanál cukor, 0,5 dl tej
 Szükséges még: 30 dkg eper, 2 dl tejszín, 5 dkg tejcsoki, kevés fehércsoki, 1 evőkanál olaj

Elkészítése:
A lapokhoz  a tojások sárgáját kikavarjuk a kétféle cukorral majd beledolgozzuk a mézet, a zsemlemorzsát, a kakaót , a lisztet és legvégén az olajat meg  a tejet. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, és könnyedén beleforgatjuk az előbbi masszába . A masszát elfelezzük , 24 cm- es tortaformában,180 fokon 15 perc alatt , két lapot sütünk.

A krémhez a pudingot előírás szerint megfőzzük és lehűtjük. A zselatint fél dl vízben feloldjuk, felmelegítjük majd kissé visszahűtjük. A tejszínt felverjük. A kihűlt pudingot kissé fellazítjuk  pár kanál tejszínhabbal, belekeverjük a tehéntúrót, a zselatint és  a megmaradt tejszínhabot.

A kapcsos tortaforma oldalát vékonyan megkenjük olajjal és az aljára teszük az egyik piskótalapot.  Az epreket félbevágjuk és körberakjuk a forma oldalát, a többit pedig lerakjuk a piskótára. Rásimítjuk a krémet és befedjük a másik piskótalappal. Pár órára jól lehűtjük a tortát.

A díszítéshez a tejcsokit vízgőz fölött felolvasztjuk. Az epreket félbevágjuk és mindegyiket belemártjuk a csokoládéba. Kissé dermedni hagyjuk, majd vékony csíkban fehér csokoládét csorgatunk rájuk.
A tejszínt felverjük , felét a torta tetejére kenjük, másik feléből, habzsák segítségével, 12 rózsát nyomunk a tortára, majd körberakjuk az eperrel.


23 megjegyzés:

Okki írta...

Csodálatos, nagyon guszta!
A kis tányéron levő szeletet meg is tudnám most enni. :)
Feltétlenül kell készítsek valami epres finomságot én is, most már nagyon megkívántam.

heti menük írta...

Gyönyörűségesen finom torta, gyönyörűséges dekorálással!!! Némelyik cukrászda megirígyelehtné tőled ezt a remekművet:)

María írta...

Aleda! Nagyon tudsz!! Tényleg szemet (szájat) gyönyörködtető a tortád!

Illéskrisz Konyhája írta...

Elcsépelt amit írni fogok...Csodálatos! nagyon könnyűnek látszik, gondolom az is. Tényleg nagyon szép!

Aleda írta...

Okki: mig tart az eper,akár egy ilyet is készíthetsz :);)

Aleda írta...

Jaj, ez nagyon kedves bók a részedről,de messze van ez még attól:))

Aleda írta...

Mária, köszönöm:)

Aleda írta...

Krisz: tényleg könnyű, és hűsítő .Köszönöm neked is:)

Csiperke írta...

Csodálatosan néz ki! Kérhetnék egy ici-pici szeletkét?

Névtelen írta...

Minden,amit csak készitesz,egy REMEKMŰ!!!!!!!!

gionetta írta...

Mestermű! Így egyszerűen!

Aleda írta...

Csiperke,nem kérdés :)

Aleda írta...

Köszönöm :)

Aleda írta...

Köszönöm:)

Gerdi írta...

Gyönyörű! Nálad csak ezt tudom mondani:-)

Szabina írta...

Csodás...! Ennyi ami eszembe jutott. :))) Na meg, hogy de jó lenne egy szeletke! :)

kiskonytyos írta...

Aleda, Te egy művész vagy! :)

Barbi írta...

Mestere vagy az ételeknek!!! Eláll a szavam, ha a képeidet nézem! Meghalok egy szeletért! :))

tücsi írta...

Csodálatos ez a torta is, reméljük hamar lehet majd kapni magyar epret is. Nagyon kívánatos a tortád!:-)

Névtelen írta...

Szia Aleda!
Régóta gyűjtögetem Tőled a recepteket, de eddig még sosem használtam egyiket sem.
Tegnap viszont elkészítettem ezt a csodát, de szöget ütött a fejembe, hogy tészta hozzávalóinál 0,2 dl olajat és 0,3 dl tejet írsz. Véletlenül nem 2 dl és 3 dl-ről van szó? Mindenesetre én olajból is és tejből is többet adtam a masszához az előírtnál, mert másképp túl sűrű lett volna.
Ma délután lesz a tortád premierje, de előre látom, hogy pillanatok alatt el fog fogyni, mert isteni finom lett :)
Köszönöm a receptet!
Üdv
Orsi

Aleda írta...

Szia Orsi. Örülök, hogy jársz felém:) 5 tojáshoz nem lehet 5 dl folyadék, az nagyon sok lenne. Tehát a két folyadék összesen fél dl.Remélem jól sikerült minden!

Névtelen írta...

Szia Aleda! Igen, remekül sikerült és nagyon-nagyon finom lett :) Igaz, hogy nem tudok profi ételfotókat csinálni, mint Te, és nem is olyan szép, de íme a végeredmény:
http://www.kepfeltoltes.hu/view/130518/szamocas_turotorta3_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/130518/szamocas_turotorta5_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Köszi a receptet még egyszer :)
Orsi

Aleda írta...

Ó, nagyon szép lett, ügyes vagy!!! Nagyon örülök, hogy sikerült!!!:)

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...