2012. augusztus 8.

Tordai májgaluska

 
A sertésmájnak egy különlegesebb felhasználási módja a megszokott májas hurka és hagymás máj mellett. Tartármártás, remuládmártás vagy  mustármártás nagyon jól passzol hozzá.

Mielőtt nekifogtam, hogy elkészítsem ezt az ételt, nem igazán adtam nagy esélyt annak, hogy nagy barátságba keveredjünk egymással. De a végeredmény kellemesen meglepett, a remoulade mártással kimondottan finom volt. :) Sütés előtt a massza a kenőmájas keménységű volt. 30 db. galuska jött ki ebből az adagból.

Hozzávalók: 30 dkg sertésmáj, 2 tojás, 4 evőkanál kukoricaliszt, 1-1,5 dl tej, 2 evőkanál zöldpetrezselyem, 1 teáskanál tárkonylevél, só, bors

Elkészítése: A májat megmossuk, megtöröljük, és a forrásban levő vízbe dobjuk. Ha a megfehéredett májból már nem folyik véres lé, akkor leszűrjük, kissé hűlni hagyjuk, majd ledaráljuk. A kukoricalisztet 2,5 dl forrásban levő sós vízben addig főzzük, míg az edény falától el nem válik. Langyosra hűtjük, majd összekeverjük a darált májjal, a habosra felvert tojásokkal, a tejjel és a fűszerekkel. Bő, forró olajban evőkanállal galuskákat szaggatunk a masszából, és pirosra sütjük. Salátával vagy bármilyen hideg mártással kínáljuk.

Remoulade mártás: 2 dl majonéz, 1 dl tejföl, 1 citrom leve, 1 csapott kávéskanál cukor, 1 savanyú uborka, tárkony, 1 kisebb hagyma, metélőhagyma, petrezselyem levél, só, fehérbors
 A majonézt összekeverjük a tejföllel, beletesszük az apróra vágott hagymát, savanyú uborkát,, metélőhagymát, petrezselyem levelet, tárkonyt. Sóval, fehérbossal, citromlével, cukorral ízesítjük.





16 megjegyzés:

Petra írta...

Nagyon tetszik. Szeretem a májat minden formában. :)

Éva írta...

De nagyon guszta! Mekkora nagyok, de szívesen megkóstolnám!

Gabriella írta...

Hmmm... ez annyira jó recept. Ha Anyukáméknál lesz disznótor, el fogom készíteni ezt a májgaluskát. :P (tegnap elkészítettem a kolozsvári palacsintát is, nagyon ízlett, felkerül majd:))
Annyira szeretem a készleteidet, gyönyörűek! :)

Kati írta...

Annyi jó erdélyi recepted van, mindig csodálkozom, hogy mindig tudsz valami új erdélyi receptet hozni:) Érdekes lehet ez a májgaluska, eddig disznómájat csak májasként ettem, frissen kisütve puliszkával, vagy füstölve úgy magában kenyérrel:)

Blogkonyha írta...

Azta! Micsoda szuper recept! Máris mentem! Hétvégére kipróbálom! Gondolom nem változtat a lényegen, ha inkább sütöm a májat, mint főzöm...?

heti menük írta...

Nálunk egyáltalán nincs hagyománya a sertésmáj elkészítésének (sem anyukám, sem mamám nem vett sertésmájat...), pedig milyen finom ételeket lehet készíteni belőle! Jó ötlet a disznótorban megcsinálni, szerintem nálunk is lenne sikere! A Remoulade mártásról sem hallottam még! Na, milyen jó, hogy "benéztem" hozzád! Megint tanultam valamit!...:)

Roza írta...

Aleda, ez valami nagyon finom étel!:) Én is viszem a receptet:) Szeretjük a májas ételeket:) Remoulade-mártást meg a napokban készítetten én is:)

Adél írta...

Akkor ez is ízlene:)

Adél írta...

Köszönöm, Éva, ha lehetne, megkínálnálak.

Adél írta...

Köszönöm, Gabriella:)

Adél írta...

Kati, a receptek nem az enyémek, kutatok utánuk és kipróbálom őket:)

Adél írta...

Krisz, szerintem nem nagyon fog változni az íze a sütés miatt. Jó ötlet. Én is elterveztem, hogy elkészítem majd a csirkemájjal és puliszka helyett rizzsel.Az is finom lehet.

Adél írta...

Örülök, h ötleteket merítesz nálam, gyere még:)

Adél írta...

Roza, nyugodtan csak, vigyed és próbáld ki:)

HajniZoli írta...

Milyen jó ötlet így elkészíteni! Guszta és fincsi lehet. Ezt is vittem:-)

Winebeershoot írta...

Tetszik ez a "májfasírt". :) Tuti kipróbálom.

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...