2013. január 6.

Kinder pingvin torta


Drága kislányom 17. születésnapjára, az örök kedvence: Kinder torta

2013. szept. 27




Hozzávalók:
Tészta: 6 tojás, 15 dkg cukor, 1vanília cukor, 3 evőkanál finomra szitált zsemlemorzsa,  3 evőkanál, liszt, 3 evőkanál kakaó, 3 evőkanál méz, csipet só, 1 sütőpor, 0,3 dl tej, 0.3 dl olaj
Krém: 3 dl tejszín, 10 g zselatin, 3 evőkanál tej, 2 evőkanál méz
Középső csokiréteg: 10 dkg csokoládé, 8 dkg vaj, 2 evőkanál tej, 2 evőkanál olaj
Felső csokiréteg: 8 dkg csokoládé, 5 dkg vaj, 1 evőkanál olaj, 2 evőkanál porcukor, 1 evőkanál víz Tetejére: 5 dkg csokoládé forgács

   A tésztához a tojások sárgáját kikavarjuk a kétféle cukorral majd beledolgozzuk a mézet, a zsemlemorzsát, a kakaót, a lisztet, majd a legvégén az olajat és a tejet. A tojások fehérjét kemény habbá verjük és lazán beleforgatjuk az előbbibe. A masszát elfelezzük és 26 cm-es tortaformában,180 fokon 15-20 perc alatt, két lapot sütünk.
  A krémhez a zselatinra fél dl vizet öntünk és duzzadni hagyjuk, majd felmelegítjük és kissé visszahűtjük.A tejet összevegyítjük a mézzel. A tejszínt kemény habbá verjük és összekeverjük a mézes tejjel és a zselatinnal.3 részre osztjuk (két egyforma középre  és egy kisebb rész a tetejére.)
  A középső  és felső csokiréteghez a hozzávalókat összeolvasztjuk és többször átkeverve kihűtjük, annyira, hogy kenhető legyen.
A tortát összerakjuk és a tetejét megszórjuk  csokoládé forgáccsal.



 Itt    sütemény formájában is.


Boldog szülinapot Drága férjecském :) 2013. jan. 6.





16 megjegyzés:

teller-cake írta...

Isten éltesse a Férjedet sokáig!
Szuper ez a recept, lehet hogy ezt készítem el Veronikám közelgő névnapjára...:)

Barbi írta...

Nagyon sok boldog születésnapot kívánok a férjednek! :)
Elkényezteted, isteni fonom tortát sütöttél neki!!!

Illéskrisz Konyhája írta...

Boldog Szülinapot a férjnek! Igazán finom és mutatós tortát sütöttél neki!

Aleda írta...

Köszönöm, Lányok, annyira nem lett mutatós, de ez a család kedvenc tortája, így gyakran sütőm :)

Éva írta...

Isten éltesse a férjedet nagyon sokáig! Nagyon szép, mutatós és biztos nagyon finom ez a torta!

Csilla írta...

Isten éltesse a Férjed!! :) Huhh azt elhiszem, hogy ez a kedvencetek, nagyon fincsi lehet, már a látvány magáért beszél! :)

Gabriella írta...

Isten éltesse a férjedet! :)

Mindig olyan szépséges tortákat készítesz... és milyen finomak lehetnek! :P

marisz57 írta...

Nagyon szép és finom tortával köszöntötted a férjedet!
Csatlakozom, én is kívánok neki sok boldog születésnapot, sok hasonló tortával!

gionetta írta...

Isten éltesse a Párod! Csoda klassz torta, hiába van cukormérgezésem a karácsony után, csak megkóstolnám! :-))

teller-cake írta...

Aleda, csak azt szeretném megkérdezni, hogy a tej és olaj mennyisége tényleg csak 0,3dl, nem 3 dl? Bocs, csak kicsit keveslem a mennyiséget, bár 3dl-nek meg lehet hogy sok...

Roza írta...

Gyönyörű, csodálatos torta!:)
Isten éltesse a párodat!!

Aleda írta...

Köszönöm szépen a jókívánságokat :)
Teller cake: igen, 0,3 dl olaj, illetve tej kell csak bele.

teller-cake írta...

Köszönöm! :)

Névtelen írta...

Véletlen bukkantam a receptre,a gyerekeim imádják.Köszönöm

Névtelen írta...

Ezen recept alapján a sütiből nem lett semmi. ( tésztája egy olajos szivacs lett, ami landolt a szemetesben.) Ugyanakkor egy másik recept alapján tökéletes lett és a vendégeimnek borzasztóan ízlett. ( piskótatésztával cseréltem ki és a krémet tejszínes pudinggal turbóztam meg )

Aleda írta...

Ebben a receptben 0,3 dl olajat használtam, vagyis 30 ml. Egy evőkanál 15 ml, tehát 2 evőkanál olajat kellett használni. Igazán nem értem, hogy ennyi mennyiségű olajjal 6 tojáshoz, hogyan lehetett a végeredmény egy olajos szivacs? Nem lehet, hogy nem mértél jól valamit?
Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült :(

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...