2014. január 13.

Paprikás kolbász




Paprikás kolbász



Hozzávalók: 5 kg lapocka, 3 kg hasalja, 2 kg szalonna, 22-23 dkg jód nélküli só, 18 dkg édes fűszerpaprika, 2 dkg csípős fűszerpaprika, 5 dkg őrölt fekete bors, 15 dkg fokhagyma + 1 evőkanál só, kb. 20 m bél

Elkészítése: A fokhagymát megpucoljuk, áttörjük és 1 evőkanál sóval pépesre kavarjuk majd felöntjük 3-4 dl vízzel és 1-2 órát állni hagyjuk. A húst meg a szalonnát 2-3 cm-es csíkokra vágjuk és 2-3 órára hidegben tartjuk, majd 5-6 mm-es tárcsán ledaráljuk. Hozzáadjuk a sót, a fűszerpaprikákat, a frissen őrölt borsót meg az átszűrt fokhagymalevet, majd jól megdagasztjuk. Ha túl kemény, kevés langyos vizet keverünk bele. Akkor van kész, ha a massza összeáll és leválik az edény faláról meg a kézről. A kihúrolt és megmosott beleket kifordítjuk, hideg vízzel többször átöblítjük, majd 1m-es darabokra vágjuk és felhasználásig langyos vízben tartjuk, hogy töltéskor rugalmasak legyenek. A kolbászmasszát a bélbe töltjük, két végén a belet behurkoljuk és tetszés szerint kettő vagy négy részre osztva megcsavarjuk.  1 m bélbe kb. 50 dkg kolbászmasszát lehet tölteni, de ez függ a bél vastagságától. A kolbászokat 2 percre jéghideg vízbe rakjuk, majd kivesszük és rúdra akasztva, másnapig szikkadni hagyjuk. 



Füstölés 
A füstöléssel tartósítjuk valamint  ízletesebbé tesszük  a kolbászt. Első nap csak enyhén füstöljünk, hogy a kolbász ne legyen keserű. A füstnek hidegnek kell lenne, vagyis a füstölőben a hőfok ne menjen 20 fok fölé. A megszikkadt kolbászokat füstölő kamrába rakjuk és bükkfa, akácfa vagy  ezek keverékéből álló fűrészporral  füstöljük 2 vagy 3 nap alatt, attól függően, hogy ki milyen intenzíven szeretné érezni a füst ízét. Ha éjjel nagyon hideg van a kolbászt ne hagyjuk a füstölőben hogy ne fagyjon meg. A megfüstölt kolbászt hűvös, szellős kamrában tároljuk. 



Itt olvashattok a disznóvágás folyamatáról 


Receptek kolbásszal















6 megjegyzés:

Az amatőr hagyományörző írta...

Nagyon tetszik a leírás és az összeállítás ! Gratulálok ! Ez a kolbász a kedvemre való mert nincs túl paprikázva , az meg már teljesen ritkaság számba megy mikor egyáltalán nincs benne paprika , ilyet a lengyel hentesről szoktam vásárolni . Érdekességképpen annyit megjegyeznék hogy mifelénk is csak keményfából való fűrészporral füstölnek , de inkább tölgyet használunk , akácot semmiképpen , állítólag kesernyés ízt ad . Várjuk a hurka recepteket !

Aleda írta...

Mi is csináltunk teljesen paprika nélkül is, méghozzá kétfélét:) Egyet marhahússal egyet meg csak sertéshússal. Recepteket is beírom hamarosan:)

Aleda írta...

Mi többnyire bükkel füstölünk, néha keverjük akáccal 1/10 -hez arányban. Nem lesz tőle kesernyés az íze. Amúgy a nagy füst szokta bekeseríteni, ezért kell enyhe füstöt adni.

Az amatőr hagyományörző írta...

Várom a paprika nélkülit ! Nagyon kíváncsi vagyok hogyan készült ?

Roza írta...

Adélka, megint egy igazán részletes és szép összeállítás. A paprika nélküli kolbász az amolyan angolos white pudding-szerű (az ex sógorom, aki Angliában él, nevezte így a paprika nélküli kolbászukat) lehet. Ámbár, ha jó a fűszerezés, akkor az is finom lehet:)

Illéskrisz Konyhája írta...

Igazi házi kolbász.. Nincs párja az biztos. Én is gondolkodom, hogy kéne csinálni... Van hozzá minden szerkezet és még jó füstölő is a környéken... Lehet februárban neki veselkedünk. Nagyon guszták!

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...