2014. február 27.

Rántott sajt

 A rántott sajt készítése bár elég egyszerűnek tűnik, okozhat gondot is, ha a sajt hamar megolvad és kifolyik a panírból. Ha betartunk pár szabályt, ez soha nem fog megtörténni. 





 


Hozzávalók: kemény sajt, tej, liszt, tojás, zsemlemorzsa



1. A sajtot 4-5mm vastagságúra szeleteljük. Csak kemény vagy félkemény sajtot használjunk.





2. A sajtot először tejbe mártjuk, hogy a liszt majd rá tudjon ragadni





3. A tejet hagyjuk lecsöpögni, majd lisztbe forgatjuk.
 




4. Belemártjuk a felvert tojásba, vigyázva hogy mindenütt befogja a lisztes sajtszeletet.
 




5. Beleforgatjuk a zsemlemorzsába és két tenyerünk közé téve, finoman rányomogatjuk, hogy jól rátapadjon.
 



6. Újból belemártjuk a tojásba és a fölösleget lecsöpögtetjük.





7. Végül még egyszer beleforgatjuk a zsemlemorzsába, vigyázva, hogy az oldalakon is legyen panír. Két tenyérrel most is megnyomogatjuk, hogy a panír mindenütt jól rátapadjon.
 



8. A panírozott sajtszeleteket 2-3 órára hűtőbe, vagy 1 órára mélyhűtőbe rakjuk. Erre azért van szükség, hogy a hideg sajt a forró olajban ne olvadjon meg hamar.




9. Az olajat felforrósítjuk  és egy próbamorzsát teszünk bele. Ha a morzsa körül sercegnek a buborékok, akkor beletesszük a sajtszeleteket mindkét felén aranybarnára sütjük. Nem kell túlsütni, mert akkor a sajt kifolyik. 





10. A panírozott sajtot azonnal tálaljuk. 
 


Nincsenek megjegyzések:

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...