2014. június 26.

Szendvics borjúvagdaltból Dubarry módra



Mindannyian  nap mint nap szembesülünk az örökös problémával: mit is csomagoljak holnapra a gyerekeknek, a férjnek és saját magamnak is? Bármennyire választékos is a felhozatal a felvágottas, sajtos és vajkrémes pultoknál, annál inkább szembesülünk vele, hogy egyik sincs az ínyünkre. A velük készített tízórait csak ímmel-ámmal fogyasztjuk, vagy rosszabb esetben bontatlanul visszük haza, miközben azon jár az eszünk, de finom is volt a tegnapi ebéd vagy vacsora. Bizonyára szívesen csemegéznénk el a megmaradt részét tízóraiként, vagy ha nem maradt, azzal a befektetéssel, amit a felvágottakra és társaira  költünk, egy főétel hozzávalóit is be tudjuk szerezni. Igaz, hogy kis munka is adódik még vele, de ebédhez készíthetünk egyből dupla adagot, hogy másnapra is jusson belőle. Egy új ötlet ötlet ahhoz, hogy kedvükre tízóraizzanak, szünet után pedig jóllakottan és elégedetten folytassák a dolgukat!  

Hasonló ötletek: 

Gombás brokkolis gratin szendvics  

Cigánypecsenye szendvics köntősben  




Hozzávalók 4 személyre: 4 zsemle, 40 dkg borjúhús, 1 kis fej karfiol, 4 szelet sajt, 2 cikk fokhagyma, 1 teáskanál mustár, 2 evőkanál olaj, majoránna, só, bors: továbbá: saláta, paprika

Elkészítése: A borjúhúst ledaráljuk, hozzáadjuk az áttört fokhagymát, a mustárt, sóval és borssal ízesítjük és jól összedolgozzuk. Négy felé osztjuk, és korong alakúra formáljuk, majd sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük és meglocsoljuk olajjal. Előmelegített sütőben, 15 percig sütjük. Eközben a karfiolt rózsáira szedjük és enyhén sós vízben, 3-4 perc alatt előfőzzük, majd leszűrjük. A tepsit kivesszük a sütőből, a vagdalt korongokat egy lapátkanál segítségével átfordítjuk, ráhelyezzük a karfiolrózsákat és lefedjük egy-egy szelet sajttal. Megszorjuk a majoránnával és visszatoljuk a sütőbe, újabb 15 percig sütjük-pirítjuk. A zsemléket kettévágjuk, aljára salátalevelet teszünk, ráhelyezzük a karfiolos vagdalt és tetejére paprikát teszünk, majd befedjük a zsemle kalapjával. 


 

2014. június 25.

Vaníliafagylalt sós karamellás pattogtatott kukoricával


Hozzávalók: 10 dkg natúr pattogtatott kukorica; a vanília fagylalthoz: 5 dl tejszín, 5 tojás sárgája, 8 dkg cukor, 1 rúd vanília; az öntethez: 12 dkg cukor, 3 dkg vaj, 2 dl tejszín, 1-2 csipetnyi só


Elkészítése
A vanília fagylalthoz a tojássárgáját kikavarjuk a cukorral, majd hozzáöntjük a tejszínt. A vanília magjait kikaparjuk, beletesszük a tojásos keverékbe és vízgőz fölött, lassú tűzön, puding sűrűségűre főzzük miközben folyamatosan kavarjuk, nehogy a tojás összekapja. Félrehúzzuk a tűzről, kicsit kihűtjük, majd dobozba töltjük és mélyhűtőbe rakjuk, 1/2 óránként, összesen 3-4 alkalommal átkavarjuk, majd hagyjuk megfagyni.

Az öntethez a cukrot karamellizáljuk, hozzáadjuk a vajat és elkeverjük, hogy felolvadjon. A tejszínt felmelegítjük és ráöntjük a karamellre, megsózzuk,  majd 1-2 percig forraljuk. Levesszük a tűzről, egy öntetes kancsóba töltjük és hagyjuk kihűlni. 

Tálaláskor a fagylaltkelyhek aljába pattogtatott kukoricát teszünk, leöntjük a karamellöntettel, ráhelyezünk 2-2 fagylalt gombócot, tetejére újból pattogtatott kukoricát szórunk, és leöntjük az öntettel. 



Înghețată de vanilie cu floricele de porumb   

Ingrediente: pentru înghețată: 500 ml frișcă, 5 gălbenușuri, 80 g zahăr, 1 baton de vanilie; pentru sosul caramel: 120 g zahăr, 30 g unt, 200 ml frișcă, sare; alte ingrediente: 100 g floricele de porumb

Prepararea: Pentru înghețată se mixează gălbenușurile cu zahărul, se adaugă frișca lichidă și semințele din batonul de vanilie. Amestecul se fierbe  pe aburi la foc mic, amestecând încontinuu, până când se îngroașe ca o smântâna. Se răcește, se pune în cutie de plastic și se introduce în congelator, amestecând din când în când de 3-4 ori. Pentru sosul caramel se pune zahărul în tigaie și se caramelizează, se adaugă untul și se lasă să se topească. Se încălzește frișca lichidă până la punctul de fierbere și se toarnă peste caramel. Se asezonează cu sare și se lasă 1-2 minute să fiarbă încet, după care se ia de pe foc și se toarnă în sosieră. Din înghețată se iau globuri, se pun în cupe, se pun deasupra floricele de porumb și se toarnă din sosul caramel. 


2014. június 24.

Sóskás spárgaleves






Hozzávalók 4 személyre :  1 marék sóska, 12 szál spárga, 3 dkg vaj, 1 evőkanál étkezési keményítő, 1 dl tejszín, só, bors, cukor

Elkészítése: A sóskát megválogatjuk és megmossuk, a spárga alsó végeit levágjuk és vékonyan meghámozzuk, majd megmossuk és kb. 3 cm-es darabokra vágjuk. A vajat felolvasztjuk, rádobjuk a sóskát és megfonnyasztjuk rajta. Felöntjük vízzel, sózzuk, borsózzuk, kevés cukrot teszünk bele(el is hagyhatjuk), majd beletesszük a spárgát és 10-12 percig főzzük. Az étkezési keményítőt simára kavarjuk a tejszínnel, kevés forró lével hőkiegyenlítjük és visszaöntjük a levesbe. 


2014. június 23.

Csillagpizza




Formázási ötlet innen


Hozzávalók 4 személyre : a pizzatésztához: 50 dkg liszt, 3,3 dl víz, 1 evőkanál olívaolaj, 1 teáskanál só, 2,5 dkg élesztő; a feltéthez: 1 dl pizzaszósz, 10 dkg sonka, 10 dkg kolbász, 12 dkg sajt, 4 paradicsom, színes bors, bazsalikom




Elkészítése: A pizzatésztához az élesztőt elmorzsoljuk a langyos vízben és hozzákeverjük a sót, majd összedolgozzuk a liszttel  meg az olajjal és megdagasztjuk. Letakarjuk, fél órát kelni hagyjuk, majd négy részre osztjuk, kör alakúra kinyújtjuk és a szélén meg a közepén 2 cm mélyen, 8 helyen bevágjuk. 15 percig pihentetjük, addig a sonkát, a kolbászt meg a sajtot vékony csíkokra vágjuk, a paradicsomot megmossuk, félbe majd szeletekre vágjuk. A feltéteket szétosztjuk a pizzákon, megszórjuk a frissen őrölt borssal és pár bazsalikomlevéllel, majd a szélén és a közepén körbe a bevágásokat  ráhajtjuk a feltétre. Előmelegített sütőben , 180 fokon, 20 perc alatt megsütjük. 

2014. június 22.

Alaszka torta avagy a Lángoló fagylalttorta



Hozzávalók :
a fagylalthoz: 4 tojás sárgája, 10 dkg cukor, 1 tasak vaníliás cukor, 10 dkg fehér csokoládé, 2 dl tejszín, 20 dkg málna;
 a piskótához: 2 tojás, 4 dkg cukor, 4 dkg liszt;
 a habhoz: 4 tojás fehérje, 8 dkg porcukor, csipetnyi citromsó; 0,5 dl erős rum


Elkészítése
A fagylalthoz a tojássárgáját kikavarjuk a kétféle cukorral és vízgőz fölött, állandóan kavarva besűrítjük. A fehércsokládét cikkekre tördeljük és szintén vízgőz fölött megolvasztjuk, majd belekeverjük a tojáskrémbe. Kicsit hűlni hagyjuk, majd a tejszínhabot felverjük(nem túl keményre, csak épp ne folyjon) és a málnával együtt belekavarjuk a krémbe. Műanyag dobozba tesszük és 1/2 óránként átkavarjuk, összesen 3-4-szer. Ekkor egy 18 cm átmérőjű, félgömb alakú tálat kibélelünk műanyag fóliával, a fagylaltot belesimítjuk és egy éjszakára fagyasztóba tesszük. 

A piskótához a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük, a sárgáját pedig kikavarjuk a cukorral, majd a kettőt a liszttel együtt lazán összeforgatjuk. 18 cm átmérőjű tortaformában, 180 fokon, 15 perc alatt megsütjük. A piskótát rácson hűlni hagyjuk, közben a tojásfehérjét a porcukorral és csipetnyi citromsóval kemény habbá verjük. 

A piskótát tálcára tesszük, ráborítjuk a fagylaltot és bevonjuk a tojásfehérje habbal, egy kanál hátával pedig örvényesre díszítjük. A tortát 4-5 percre, forró sütőbe toljuk(nem fog elolvadni), vagy gázpisztollyal megégetjük rajta a habot. Kivesszük és meglocsoljuk rummal, tetejére egy kis lyukat csinálunk, beletöltünk egy kevés rumot és meggyújtjuk. Azonnal tálaljuk.

2014. június 20.

Császárszalonnás spárga tojásöntettel



Hozzávalók 2 személyre: 10-12 szál zöld spárga, 10-12 vékony szelet császárszalonna, 1 teáskanál cukor, só; az öntethez: 2 tojás, 2-3 evőkanál tejföl, 1 citrom, metélőhagyma, só, bors, csilipehely

Elkészítése: A spárga vékony héját lehámozzuk, alsó, beszáradt végét levágjuk és megmossuk: Enyhén sós vizet forralunk, hozzáadjuk a cukrot és 10-15 perc alatt megfőzzük a spárgát. Szűrőkanállal kiszedjük, kicsit hűlni hagyjuk, majd egyenként belecsavarjuk a császárszalonnába és ropogósra sütjük. Az öntethez a tojásokat megfőzzük, megpucoljuk és lereszeljük. Hozzáadjuk a tejfölt, az apróra vágott metélőhagymát, a citrom levét és sóval, borssal meg csilipehellyel ízesítjük. A spárgát leöntjük az öntettel és melegen tálaljuk. 


2014. június 19.

Eperszörp hidegen







Hozzávalók 5 l-hez:  2,5 kg eper, 3 kg cukor, 2,5 l víz, 1/2 teáskanál szalicil, 1 citrom leve

Elkészítése: Az érett, egészséges epret kicsumázzuk, megmossuk és egy nagy üvegbe tesszük. Kézzel összetörjük, hozzáadjuk a citromlevet meg a szalicilt, felöntjük a vízzel és másnapig a konyhapulton tartjuk. Ekkor hozzáadjuk a cukrot és többször megkeverve, újabb 24 óráig állni hagyjuk. Steril gézen leszűrjük, hagyjuk jól lecsöpögni és tiszta, csírátlanított üvegekbe töltjük, majd rácsavarjuk a tetejét. Kamra polcon tároljuk. A visszamaradt gyümölcshúst felforraljuk, szintén tiszta üvegekbe rakjuk és lezárjuk. Száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.


2014. június 18.

Prézliben rántott csirkecomb steak burgonyával





Hozzávalók 2 személyre: 4 alsó csirkecomb, 2,5 dl tej, 2 cikk fokhagyma, só, bors, kakukkfű; 
a panírhoz: 2 tojás, 2 evőkanál liszt, 2 evőkanál prézli, 4 dl olaj, só;
 a steak burgonyához: 30 dkg vékony héjú burgonya, só, 2-3 evőkanál olaj, bors, fűszerpaprika, őrölt kömény

Elkészítése: A fokhagymát megpucoljuk, szeletekre vágjuk és betesszük a tejbe. Hozzáadjuk a borsót, a kakukkfűvet, enyhén megsózzuk és beletesszük a megtisztított csirkecombokat, majd légmentesen befedjük és 12 órát pácolódni hagyjuk benne. Másnap kivesszük és szárazra töröljük. A tojásokat felverjük és megsózzuk. A csirkecombokat előbb lisztbe, aztán tojásba és végül prézlibe mártogatjuk, majd a forró olajban pirosra sütjük. Konyhai papírtörlőre szedjük és tálalásig melegen tartjuk. A burgonyát megmossuk, szárazra töröljük és cikkekre vágjuk. Enyhén sós vízben, 8-10 percig előfőzzük, majd leszűrjük, meglocsoljuk az olajjal és megszórjuk a borssal, a fűszerpaprikával meg őrölt köménnyel. Forró sütőben pirosra sütjük. Salátával tálaljuk. 


2014. június 17.

Kapros karfiolleves




A kapor bár mindenki által ismert zöldfűszer, kellemes íze és sok jótékony hatása ellenére mégis a megszokott kapros ételeken kívül elég ritkán használjuk az ételekben. Tudni kell róla, hogy mindig a főzés utolsó fázisában kell hozzáadni az ételhez, így nem főnek ki belőle az értékes ásványi anyagok. Használjuk bátran olyan ételekbe, amelyeket általában petrezselyemzölddel ízesítünk, hisz meglepően finom ízhatást fogunk vele elérni.


Hozzávalók 4 személyre: 1 fej karfiol,  25-30 dkg sertés oldalas, 1 hagyma, 2 sárgarépa, 2 evőkanál olaj, 2 dl tejszín, 1 csokor kapor, só




Elkészítése
1. Előkészítjük a hozzávalókat.
2. Az oldalast darabokra vágjuk. 
3. A hagymát apróra vágjuk és az olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a csontos húst és fehéredésig pirítjuk.
4. A sárgarépát megpucoljuk, karikára vágjuk és rádobjuk a húsra.
5. Az ételt felöntjük vízzel, megsózzuk és majdnem puhára főzzük. 
6. Beletesszük a karfiolt is, majd együtt készre főzzük. 
7. Állandó kavarás mellett hozzáadjuk a tejszínt.
8. Végül beletesszük az apróra vágott kaprot és egyet forralunk rajta.


Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...