2014. október 10.

Kolozsvári gulyás



Hozzávalók 4 személyre : 50 dkg marhalábszár, 50 dkg krumpli, 1 fej káposzta, 2 zöld paprika, 1 kápia paprika, 2-3 paradicsom, 1 fej hagyma, 2-3 cikk fokhagyma, 1 evőkanál zsír, só, bors, fűszerpaprika, őrölt köménymag, petrezselyemzöld, tárkony

Elkészítése: A hagymákat megpucoljuk, megmossuk és apróra vágjuk. A zsírt bográcsedényben megolvasztjuk, rádobjuk a hagymát és megpirítjuk. Kicsit félrehúzzuk a lángról, megszórjuk a fűszerpaprikával, gyorsan összekeverjük és egy kevés vizet öntünk rá. A marhahúst kockára vágjuk, rádobjuk a hagymára, hozzáadjuk a fokhagymát is, megsózzuk és megszórjuk frissen őrölt borssal meg köménnyel. Időnként átkavarva a húst megpirítjuk a hagymás zsírban, közben pedig a paprikákat megmossuk és kicsumázzuk, a paradicsomnak lehúzzuk a héját és az összeset apróra vágjuk, majd hozzáadjuk a húshoz. Pár percnyi pirítás után felöntjük vízzel és puhára főzzük, ha szükséges, időközben az elfőtt levét meleg vízzel pótoljuk. A krumplit meghámozzuk és kockára vágjuk, a káposztát pedig kb.1 cm széles csíkokra, majd amikor a hús megpuhult, beletesszük a gulyásba, apróra vágott petrezselyemlevéllel meg tárkonnyal ízesítjük és készre főzzük. Tálaláskor kis darabokra vágott paprikát meg paradicsomot szórunk a tetejére. 



2 megjegyzés:

Anikó írta...

Gondoltam megnézem miben különbözik a Kolozsvári az én gulyásomtól, hát a káposzta, na az nincs az enyémben, ami különben szóról szóra megegyezik a tiéddel.
No majd kipróbálom a káposztásat is, jó lehet:-))))

Adél írta...

Anikó, bizony van benne káposzta is :) Bográcsban érdemes készíteni, nagyobb adagot, úgy nagyon finom lesz. Felénk szüreti eledel :)

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...