2014. december 26.

Sajtkrémes képviselőfánk






Hozzávalók 6-8 személyre :
a fánkhoz:  2,5 dl víz, 15 dkg vaj, 15 dkg liszt, 4 tojás, só; a sajtkrémhez: 5 dkg vaj, 2 dl tej, 2 tojás sárgája, 35 dkg sajt, 1-2 evőkanál mascarpone;
 továbbá: 5 dkg sajt, 2-3 brokkolirózsa, 1 savanyú pritaminpaprika, gránátalma(elmaradhat)

Elkészítése: A fánkhoz a vizet a vajjal felforraljuk, hozzáadjuk a sót meg a lisztet és addig keverjük, míg a tészta  egy darabban összeáll és elválik az edény falától.  Félrehúzzuk a tűzről és egyenként beledolgozzuk a tojásokat. A következőt mindig csak akkor keverjük bele mikor az előzőt teljesen bedolgoztuk a tésztába. Csillagcsővel ellátott habzsákba kanalazzuk és sütőpapírral bélelt tepsibe, egymástól távolt, kis golyókat nyomunk. 200 fokra előmelegített sütőbe tesszük, 10 perc után a hőfokot 180 fokra állítjuk és 20 percig sütjük(a sütő ajtaját közben nem szabad nyitogatni). A sajtkrémhez a vajon világosra pirítjuk a lisztet, felöntjük a tejjel, sóval meg borssal ízesítjük és sűrűre főzzük. Félrehúzzuk, belekeverjük a tojássárgáját meg a reszelt sajtot, majd ha kissé kihűlt a mascarponet is. A kihűlt fánkokat megtöltjük a sajtkrémmel, és megszórjuk reszelt sajttal. A brokkolit enyhén sós vízben 2-3 percig főzzük, szűrőkanállal kiemeljük és rögtön jeges vízbe tesszük, hogy megőrizze üde zöld színét. A pritaminpaprikával együtt apróra vágjuk és feldíszítjük vele a fánkokat. Tetszés szerint gránátalma magokat is szórhatunk rá. 




Ötlet innen

Nincsenek megjegyzések:

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...