2015. január 17.

Piramis



Hozzávalók
a piskótához: 6 tojás, 6 evőkanál cukor, 6 evőkanál liszt
a krémhez: 4 tojás, 20 dkg cukor, 2 evőkanál kakaó, 10 dkg legalább 50 %-os étcsokoládé, 25 dkg vaj
a bevonathoz: 20 dkg 50 %-os étcsokoládé, 0,35 ml olaj

Elkészítése: 


1. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, hozzáadjuk a cukrot és pár percig verjük még. Beletesszük a tojássárgáját meg a lisztet és könnyedén összekavarjuk.
2. A masszát két részre osztjuk. Sütőpapírral bélelt gáztepsibe simítjuk és előmelegített sütőben, 200 fokon, 10-12 perc alatt két lapot sütünk. Vigyázzunk, ne szárítsuk ki a lapokat!
3. A lapokat sütés után 2-3 percig pihentetjük, majd kevés liszttel megszórt sütőpapírra borítjuk, az aljáról pedig lehúzzuk a sütőpapírt. Ha kihűltek visszafordítjuk, a széleit leegyenesítjük, majd mindegyiket három-három csíkba vágjuk.
4. A cukrot összevegytjük a kakaóval, hozzáadjuk a tojásokat, összekavarjuk és vízgőz fölött, állandó kavarás mellett főzni kezdjük. Mikor forró, hozzáadjuk az összetördelt csokoládét és tejföl sűrűségűre  főzzük. 


5. A főzött krémet szobahőmérsékleten hűlni hagyjuk. A puha vajat habosra kikavarjuk, majd kanalanként adagolva beledolgozzuk a csokoládékrémet. 6 részre osztjuk.
6. 5 lapot összetöltünk 4 rész krémmel.
7. 1 rész krémmel kívülről is bevonjuk a süteményt, majd egy éjszakára hűtőbe tesszük. A megmaradt 1 rész krémet és 1 lapot félretesszük.
8. A jól megdermedt süteményt átlósan két részre vágjuk, így két darab egyenlőtlen oldalú, háromszögű süteményt kapunk. 


9. A félretett lapot lekenjük a megmaradt krém felével, ráhelyezzük a két háromszöget, kézzel egymáshoz nyomjuk őket és bevonjuk a megmaradt krémmel.
10. A csokoládét vízgőz fölött megolvasztjuk és belekavarjuk az olajat. A piramist egy rácsra helyezzük és óvatosan ráöntjük a csokoládét ügyelve, hogy mindenütt bevonja a süteményt. 1 órára dermedni hagyjuk, majd éles késsel szeleteljük. 

 Szilveszterre készítettem a piramist és egy narancsos-tejszínes tortát.


2 megjegyzés:

Tselszi írta...

Imadtam a piramis szeletet gyerekkoromban :) Sot a Piramis egyuttes-t is,es megvolt a nagylemezuk,amelyik boritojan egy holgy epp egy ilyen szeletet emel a szajahoz. :)
Nagyon szep lett a tied!! Biztosan izlett is mindenkinek a szilveszteri asztalnal!
Egyszer talan en is megprobalom elkesziteni.

Aleda írta...

A Piramis dalai nekem is végigkísérték a gyerekkorom, de süteményt is sokszor ettünk Kolozsvári cukrászdákban, igaz Carpati névvel. Hát, nem úgy nézett ki, h nem ízlett a társaságnak, fogyasztották rendesen:)

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...