2011. július 22.

Gyümölcsös torta





  Nem akarom a saját főztömet dicsérni,hadd tegye más,de ez a torta nagyon finomra sikeredett :hűsítő,krémes,gyümölcsös,épp annyira édes amennyire kell..szóval mennyei:)
 Férjecském, a túrót semmilyen formában nem hajlandó megenni, a joghurttal kizavarom a világból,a gyümölcsös tortáknak sem nagy rajongója, mégis olyan merész szeleteket vágott belőle,hogy csak csodáltam.A végén mertem csak megmondani,hogy túró is van benne,azt mondta,hogy érezte,de ennyivel le volt tárgyalva az ügy. Úgyhogy , ha lassan is de jó irányba haladunk,amire ezelőtt 18 évvel azt mondta, "én sosem enném meg", ma már azt mondja , hogy "ez nagyon fincsi volt" . :))

Hozzávalók:
Krémhez: 25 dkg mascarpone,20 dkg túrókrém,  2 dl. görög joghurt, 3 dl tejszín, 10 dkg porcukor, 25 dkg málna, 25 dkg áfonya,25 dkg ribiszke,1 tasak zselatin
Alja: 20 dkg zabpelyhes kakaós keksz, 8 dkg vaj

A kekszet ledaráltam és összekevertem a megolvasztott vajjal.Jól összedolgoztam és egy kapcsos tortaforma aljára nyomkodtam.Ha nagyon száraz a massza, kevés főtt kávéval vagy tejjel lágyíthatjuk.Hűtőbe tettem míg a krémet elkészítettem.
A zselatin 1 dl tejszínben feloldottam, felforrósítottam majd lehűtöttem.A mascarponet kikevertem a porcukorral,hozzáadtam ebben a sorrendben a következőket: túrókrémet,joghurtot,felvert tejszínt és legvégén a feloldott zselatint.Három részre osztottam a krémet,elsőbe áfonyát kavartam,másodikba málnát és ribiszkét,harmadikat fehéren hagytam.Ugyanebben a sorrendben a kekszes alapra kentem a krémeket és egy éjszakára lehűtöttem.Másnap gyümölccsel díszítettem.


26 megjegyzés:

Petra írta...

Atyavilág! Kora reggel ilyet megmutatni... Most aztán sóvárgok... Naaaaagyon guszta.
Naná, hogy finom lett, hiszen te készítetted! :D

Anazar írta...

Tökéletes pénteki kényeztetés!!

mellissina2 írta...

Vannak dolgok amire csak annyit lehet mondani,úristen,ezt nem hiszem el!!!!Micsoda gyönyörűség!!!!

Gomba írta...

Szép!

Kati írta...

Csodaszép, olyan rég álmodok én is egy ilyen tortáról, de nem tudom mikor fog elkészülni.

trollanyu írta...

Fantasztikusan szép:) Imádom az ilyen tortákat, nagyon finom lehetett és a szemnek is egy élmény:)
Ezek a gyümölcsök önmagukban is fincsik, igy együtt pedig egy iz- és szinorgia:)

Éva írta...

Nagyon szép, ez valóban gyümölcsös telis-teli! Nagyon finom lehet!
Aleda légyszíves nézzél már be hozzám, kiváncsi vagyok a véleményedre!

María írta...

Úristen!!! GYönyörű és persze csoda finom lehetett. Nem csodálom, hogy ízlett a Férjednek (is) :D!!

Csilla írta...

Húú anyám!, ez nagyon szép! Aztán még néhány év és azt kérdi majd a férjed, mikor csinálod újra? :D
Mint mindig, most is gyönyörűek a képek!

Edó írta...

Miért ne akarnád dícsérni???Ha egyszer tényleg finom..:)és ez pedig mennyei lehet,az nem kétség!

Márti írta...

Akkor legyen ez bizonyíték arra, hogy igen is, dicséretet érdemelsz! részemről is, mert gyönyörű :D

Vicuska írta...

Kérek egy merész szeletet én is, így, az esti órák ellenére! :)

Ottis írta...

Gyönyörű!

Éva írta...

Aleda biztos elkerűlte a figyelmedet , légyszíves nézzél be hozzám kíváncsi vagyok a véleményedre!

zsuzsiga írta...

Nagyon szep. El is mentem magamnak. Egyszer kiprobalnam en is. Hasonlot keszitettem, abban nem volt mascarpone, de legkozelebb azt is teszek bele:).

Adél írta...

Köszönöm szépen,jól estek a kedves szavaitok.

tücsi írta...

Ez a torta hét nyelven beszél:):):):) Gyönyörű:):)

Ani írta...

Mondd te miért nem nyitsz éttermet??? Cukrászdát?? Bármit, ami a kajával kapcsolatos...

Adél írta...

Tücsi: köszönöm

Teakert.Köszönöm,nagyon kedves vagy.Titkolt vágyam,nem tudom,mikor teljesedik majd be:)

Ani írta...

Nem félek tőle, hogy úgy kéne vadászni az ügyfelekre. Én azt szeretem benned a legjobban , hogy a semmiből is tudsz varázsolni. Ez ritka adottság!!! Pl. a gombaleves. Ha megkérdeznék, kell-e retró gombaleves? Kell a hátamnak. Uncsi, uncsi, uncsi!! Száz éve a magyarok mindenbe paprikát, tejfölt, gombát, trappistát tesznek. De ha azt kérdeznék, megyünk-e Aledához gombaleves enni? Hülye kérdés, persze hogy megyünk!! ..és még jó, hogy ezt a torta alá írtam és nem a levesed alá))

Névtelen írta...

Szia én is megszeretném csinálni ezt a tortát, és azt szeretném megkérdezni hogy a túrókrém mit takar, mert az üzletbe csak ízesített túrókrémet lehet kapni, esetleg jó a sima túró is? Előre is köszönöm a válaszodat

Adél írta...

Rikottát használtam ennél a tortánál. Készítettem tehéntúróval is,olyannal,aminek nem voltak nagyok a szemcséi és nagyon finom volt.

Janka írta...

szia az ugye nem baj hogy ha több gyümölcs megy a közepébe?

Adél írta...

Szia Janka. 25 dkg gyümölcsöt használtam mindegyik fajtából,ezekből elvettem,hogy a tetejére tegyek.Ha ennél is többet szeretnél használni,nem látom az akadályát,szóval...baj nem lehet:)

Lilla írta...

Szia!

Születésnap alkalmából tervezem elkészíteni. Csodálatosan néz ki! :)
Hány %-os tejszínt használtál?

Adél írta...

Szia Lilla!
34 %-os tehéntejszínt használtam. kevesebb százalékú is elmegy, ha nem is verődik nagyon fel, nem baj, hisz nem díszíteni kell vele, a zselatin úgyis összefogja.
Boldog szülinapot az ünnepeltnek! :) És sok sikert a tortához!

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...