2013. november 9.

Sütőtök krémes rolád






Hozzávalók a piskótalaphoz: 4 tojás, 4 evőkanál cukor, 2 evőkanál liszt, 2 evőkanál étkezési keményítő, 1 evőkanál olaj;
 a csokoládéréteghez: 10 dkg étcsokoládé, 1 dl tejszín;
 a krémhez: 15 dkg sütőtökpüré, 10 dkg vaj, 8 dkg porcukor;
 a bevonáshoz: 10 dkg étcsokoládé, 3 evőkanál olaj

Elkészítése:
A piskótához a tojásokat egy keverőtálba törjük, hozzáadjuk a cukrot és addig verjük, míg vastag habkrém lesz. Beleszitáljuk a lisztet meg az étkezési keményítőt, a tál szélén körbecsorgatjuk az olajat és lazán összekeverjük. Sütőpapírral bélelt, 30x25 cm.es tepsibe simítjuk és forró sütőben 10 perc alatt megsütjük. 1 evőkanál porcukrot összekeverünk 1 evőkanál liszttel, egy tiszta konyharuhára szórjuk és egy hirtelen mozdulattal a piskótalapot ráfordítjuk, feltekerjük, majd hűlni hagyjuk.

 A puha vajat habosra keverjük a porcukorral és kanalanként adagolva belekeverjük a sütőtökpürét. A tejszínt felforrósítjuk, hozzáadjuk az összetört csokoládét, sima krémmé kavarjuk és hűlni hagyjuk. 

A piskótalapot kiterítjük, lekenjük előbb a csokoládékrémmel, majd a sütőtökös krémmel és szorosan feltekerjük. 

Az étcsokoládét vízgőz fölött megolvasztjuk, belekavarjuk az olajat és a roládot bevonjuk vele.  


Ruladă cu cremă de dovleac

Ingrediente:  
pentru blat: 4 ouă, 4 linguri zahăr, 2 linguri făină, 2 linguri amidon, 1 lingură ulei, 1 lingură zahăr pudră+1 lingură făină pentru presărat
pentru stratul de ciocolată: 100 g ciocolată, 100 ml frișcă
pentru cremă: 150 g dovleac copt și pasat, 100 g unt, 80 g zahăr pudră
pentru glazură:  100 g ciocolată, 3 linguri ulei


Prepararea
Pentru blat, ouăle întregi se sparg într-un castron, se adaugă zahărul și se bat cu mixerul de mână până devin o spumă densă, apoi se încorporează făina, amidonul și uleiul. Se nivelează într-o tavă de mărimea 30x25 cm, tapetată cu hârtie de copt și se coace cca. 10-12 minute în cuptorul fierbinte. Se amestecă 1 lingură zahăr pudră cu 1 lingură făină, se presară peste blatul copt și se rulează imediat ce este scos din cuptor. Se lasă la răcit. 

Pentru cremă se freacă untul păstrat la temperatura camerei cu zahărul pudră, se adaugă treptat dovleacul. Frișca se încălzește, se adaugă ciocolata și se omogenizează. Foaia de blat se desface, se trage hârtia de copt, se unge cu ciocolata și se lasă puțin să să se întărească, apoi se unge crema de dovleac și se rulează strâns. 

Se topește ciocolata pentru glazură, se amestecă cu uleiul și se glasează rulada. 

2 megjegyzés:

Blogkonyha írta...

Ó, de pazar tekercs! Nagyon guszta!

Roza írta...

Adélka, ezt tuti el fogom készíteni:) Nagyon tetszik.

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...