2014. március 21.

Tehéntúrós bomba


Hozzávalók: 
a piskótához: 4 tojás, 8 evőkanál cukor, 2 evőkanál olaj, 4 evőkanál kakaó, 4 evőkanál liszt
a krémhez: 50 dkg tehéntúró, 3 dl joghurt, 10 dkg porcukor, 2  dl tejszín, 10 g zselatin; 1 csupor  megy befőttből
a tetejére:5 dkg étcsokoládé, 1 dl tejszín

Elkészítése:
A piskótához a tojásokat egy keverőtálba törjük, hozzáadjuk a cukrot és kézi habverővel vastag krémhabbá verjük. Beleszitáljuk a kakaót meg a lisztet, a szélén körbecsorgatjuk az olajat és könnyedén összekavarjuk. Sütőpapírral bélelt, 20x25 cm-es tepsibe simítjuk és előmelegített sütőben, 180 fokon, 20-25 perc alatt megsütjük. Ajánlatos a piskótát egy éjszakával hamarabb megsütni és szikkadni hagyni, hogy minél kevésbé törjön össze.

A krémhez a zselatint 0,5 dl vízben feloldjuk, felmelegítjük. A tehéntúrót a porcukorral kikavarjuk, hozzáadjuk a joghurtot meg a zselatint és összekavarjuk. A tejszínt felverjük és beleforgatjuk a tehéntúrós krémbe.

A piskótát 2x2 cm kockákra vágjuk, ráöntjük a krémet, hozzáadjuk a kimagozott meggyet és könnyedén összekavarjuk. Fóliával kibélelt, félgömb alakú tálba simítjuk és 3-4 órára dermedni hagyjuk, majd  tálcára borítjuk.

A tejszínt felforraljuk, hozzáadjuk az összetördelt csokoládét és egynemű krémmé kavarjuk. Kicsit hűlni hagyjuk, majd a tortára csorgatjuk. Meggyel és mentalevéllel díszítjük.




4 megjegyzés:

Gabriella írta...

Hú, ez bombasztikus! :)

Blogkonyha írta...

Nehézbombázó! Felvágva még inkább! Nagyon ütős desszert!

Éva írta...

Hűha, ahogy nézem én bizony nem bánnám ha egy ilyen bomba eltalálna:-)) Csodás és nagyon finom lehet!

marisz57 írta...

Hű, ez nagyon mutatós, és nagyon finom lehetett!

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...