2014. december 31.

Krampampuli . BÚÉK 2015



Német eredetű ital, amit a téli ünnepek alkalmával, többnyire szilveszterkor szokás készíteni. Jókai Mór a Lőcsei fehér asszony című regényében pokolitalnak nevezi, a Három királyok csillagában pedig azt írja róla, hogy mielőtt a szánkhoz vinnénk a lángoló italt, a lángját el kell fújni, különben " elvisz az ördög ". 



Magyar Elek, az Ínyesmester szakácskönyvében így jegyezte le a receptet : 

“Megfelelő méretű öblös tűzálló tálat állítsunk az asztal közepére és vagdalt fügét, kimagozott datolyát, mazsolát, malagaszőlőt, cukrozott narancshéjat, dióval bélelt aszaltszilvát és darabokra tördelt szentjánoskenyeret teszünk bele. A tál tetejére vasrostélyost helyezünk, erre egy kiló narancshéjon ledörzsölt kockacukrot. Ezt fél liter finom cukornád-rummal (amelynek egy része kisüsti szilva vagy seprő pálinka is lehet) megöntözzük és meggyújtjuk. Közben a lámpákat eltoljuk és türelemmel figyeljük, amíg a lángoló szesz kiég és a felolvadt cukor a tálba csepeg. Ezután hozzáöntünk 2 liter forralt, fahéjjal és szegfűszeggel ízesített fehér bort, egy liter forró teát, 2 citrom és 2 narancs levét. Néhány percig állni hagyjuk, de vigyázzunk, hogy ki ne hűljön! Jól megkeverjük és megkóstoljuk, elég erős vagy túl édes-e? Ezt cukor, rum, bor vagy tea utána-adagolásával szabályozhatjuk. Végül puncsos poharakba szűrjük a párolgó italt. A gyümölcsökből mindenkinek egy-két darabkát adunk vagy az italba, vagy külön üvegtányérkára.” 

Szilveszteri bőrös malactekercs

Boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak!




Hozzávalók 4 személyre: 1-1,2 kg bőrös malachús(hasalja), 2 dl fehérbor; az olajos páchoz: 1 dl olaj, 5 cikk fokhagyma, 1 citrom leve, 1 evőkanál fűszerpaprika, só, bors, rozmaring; a körethez: 1 póréhagyma, 3-4 szál sárgarépa, 1 brokkoli, só

Elkészítése:



1. A malachúst megmossuk, szárazra töröljük és bőrös felén éles késsel négyzetrácsosan bevágjuk.
2. A páchoz összekeverjük a fűszerpaprikát a sóval meg a borssal, hozzáadjuk a megpucolt és áttört fokhagymát, a megmosott rozmaringot, ráöntjük az olajat meg a citromlevet és összekavarjuk.
3. A malachúst minkét felén jól bedörzsöljük a páclével.
4. A bepácolódott húst a bőrös felével kifele szorosan felcsavarjuk.



5. A hústekercset szorosan összekötözzük mint a sonkát, fóliával lefedjük és 12 órára hűtőbe tesszük.
6. A zöldségeket megpucoljuk, megmossuk, a sárgarépát meg a póréhagymát karikára vágjuk, a brokkolit pedig rózsáira szedjük, egy tepsi aljába tesszük és enyhén megsózzuk.
7. A hústekercset ráhelyezzük és felöntjük a borral meg  2-3 dl vízzel.
8. Alúfoliával befedjük és lassú tűzőn, 45-50 percig pároljuk. Az utolsó 15 percben levesszük a fóliát és pirulni hagyjuk.
9. A húst éles késsel vékony szeletekre vágjuk és a velesűlt zöldségekkel tálaljuk

2014. december 30.

Tökmagos lóhere





Hozzávalók: 40 dkg liszt, 15 dkg sajt, 10 dkg vaj, 6 dkg tökmag, 1 tojás, 2-3 evőkanál tejföl, 1 sütőpor, 1 teáskanál só, 1/2 teáskanál fehérbors; a tetejére: 1 tojás, kb. 5 dkg tökmag


Elkészítése: A tökmagot kissé megpirítjuk, majd hűlni hagyjuk és késes aprítóban apróra vágjuk. A vajat elmorzsoljuk a sütőporral összevegyített lisztben, összekeverjük a reszelt sajttal meg az összevágott  tökmaggal, majd közepébe mélyedést csinálunk. Beleütjük a tojást, hozzáadjuk a sót, a borsót és annyi tejfölt, hogy a tészta összeálljon. 30 percre hűtőbe pihentetjük, majd 3-4 mm vastagságúra kinyújtjuk és lóhere formával kiszaggatjuk. Ha nincs ilyen formánk, akkor kisebb méretű, szív alakú kiszúrót használjunk, egy lóheréhez 4 szívet a hegyes felénél kissé egymásra illesztünk és finoman összenyomjuk. Tetejét lekenjük a felvert tojással és mindegyikre 4 szem tökmagot teszünk. Előmelegített sütőben, 180 fokon, 12-15 perc alatt megsütjük. 


2014. december 29.

Szilveszteri malacok



Hozzávalók: 40 dkg liszt, 20 dkg margarin, 20 dkg zsíros sajt, 1 tojás sárgája, 2-3 evőkanál tejföl, 1 tasak sütőpor, 1 mokáskanál szódabikarbóna, 1 csapott evőkanál só; a kenéshez: 1 tojás sárgája, 1 evőkanál olaj, 1 evőkanál víz; továbbá: szemesbors

Elkészítése:

1. A lisztet gyúródeszkára szitáljuk, közepébe mélyedést csinálunk, belereszeljük a margarint és összedolgozzuk a liszttel.
2. A sajtot lereszeljük és beledolgozzuk a margarinos lisztbe.
3. Közepébe újból egy kis mélyedést csinálunk, beletesszük a tejfölt, a tojás sárgáját, a sütőport meg a szódabikarbónát és a sót.
4. A hozzávalókat addig gyúrjuk, míg a tészta összeáll. Ha szükséges, kevés tejfölt még adunk hozzá. Fóliával letakarjuk és 30 percig hűtőben pihentetjük.


5.  A tésztát 3-4 mm vastagságúra kinyújtjuk  és nagy, közepes meg kicsi méretű, kerek szaggatóval kiszúrjuk.
6. A nagy kör lesz a malacka arca, a kicsi az orra, a középső kört pedig négybe vágjuk és kettőből fület rakunk neki. A tojássárgát összekeverjük az olajjal meg a vízzel és lekenjük a  tésztát, hogy a felső réteg is ráragadjon.
7. Szemersorsból szemeket teszünk a malackának és fogvájóval orrlyukat csinálunk.
8. Előmelegített sütőben, 20 perc alatt aranybarnára sütjük. 


2014. december 28.

Lencseleves







Hozzávalók 4 személyre:  25 dkg lencse, 1 szál füstölt kolbász, 15 dkg sonka, 2 sárgarépa, 2 fehérrépa, 1 hagyma, 2 dl tejszín, 1 evőkanál liszt, só, babérlevél, citrom
Elkészítése:
1. A lencsét megmossuk és 3-4 órára hideg vízbe áztatjuk. 
2. A zöldségeket megpucoljuk és megmossuk, majd a répákat karikára, a hagymát pedig apróra vágjuk.
3. A lencsét leszűrjük, felöntjük hideg vízzel, hozzáadjuk a hagymát meg a zöldségeket és lassú tűzön főni tesszük.
4. A sonkát kockára a kolbászt pedig karikára vágjuk.
5. Mikor a lencse meg a zöldségek majdnem megfőttek, a levest enyhén megsózzuk és beletesszük a sonkát meg a kolbászt és készre főzzük.
6. A lisztet csomómentesre kavarjuk a tejszínnel és állandó kavarás mellett beöntjük a levesbe, majd kiforraljuk. Tálaláskor citromlével savanyítjuk.


2014. december 26.

Sajtkrémes képviselőfánk






Hozzávalók 6-8 személyre :
a fánkhoz:  2,5 dl víz, 15 dkg vaj, 15 dkg liszt, 4 tojás, só;

a sajtkrémhez: 5 dkg vaj, 2 evőkanál liszt, 2 dl tej, 2 tojás sárgája, 35 dkg sajt, 1-2 evőkanál mascarpone;

továbbá: 5 dkg sajt, 2-3 brokkolirózsa, 1 savanyú pritaminpaprika, gránátalma(elmaradhat)

Elkészítése
A fánkhoz a vizet a vajjal felforraljuk, hozzáadjuk a sót meg a lisztet és addig keverjük, míg a tészta  egy darabban összeáll és elválik az edény falától.  Félrehúzzuk a tűzről és egyenként beledolgozzuk a tojásokat. A következőt mindig csak akkor keverjük bele mikor az előzőt teljesen bedolgoztuk a tésztába. Csillagcsővel ellátott habzsákba kanalazzuk és sütőpapírral bélelt tepsibe, egymástól távolt, kis golyókat nyomunk. 200 fokra előmelegített sütőbe tesszük, 10 perc után a hőfokot 180 fokra állítjuk és 20 percig sütjük(a sütő ajtaját közben nem szabad nyitogatni). 

A sajtkrémhez a vajon világosra pirítjuk a lisztet, felöntjük a tejjel, sóval meg borssal ízesítjük és sűrűre főzzük. Félrehúzzuk, belekeverjük a tojássárgáját meg a reszelt sajtot, majd ha kissé kihűlt a mascarponet is. A kihűlt fánkokat megtöltjük a sajtkrémmel, és megszórjuk reszelt sajttal. A brokkolit enyhén sós vízben 2-3 percig főzzük, szűrőkanállal kiemeljük és rögtön jeges vízbe tesszük, hogy megőrizze üde zöld színét. A pritaminpaprikával együtt apróra vágjuk és feldíszítjük vele a fánkokat. Tetszés szerint gránátalma magokat is szórhatunk rá. 




Ötlet innen

2014. december 23.

Sonkás sajtos pulykamelltekercs





Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet pulykamell, 4 szelet nyers füstölt sonka, 4 szelet sajt, 4 szelet pármai sonka, 4-5 cikk fokhagyma, só, bors, fűszerpaprika;
 a körethez: 50 dkg fagyasztott vegyes zöldségkeverék, 50 dkg krumpli, 5 dkg vaj, 1 dl tej, só, chilipehely

Elkészítése: A pulykamellet kissé klopfoljuk, mindkét felét enyhén megsózzuk, megszórjuk sóval meg fűszerpaprikával. A hússzeletekre tesszük a füstölt sonkát majd a sajtot és szorosan föltekerjük, majd a tekercset vékonyra szeletelt pármai sonkába csavarjuk, a végeit benyomjuk. A fokhagymát megpucoljuk, szeletekre vágjuk és egy tepsibe szórjuk, ráhelyezzük a tekercseket, aláöntünk egy kevés vizet, majd lefedjük és 30 perc alatt megpároljuk. Ekkor kifedjük és pirosra pirítjuk. A zöldségeket enyhén sós vízben pár perc alatt megfőzzük, leszűrjük és a vajon átsütjük, megszórjuk a chilipehellyel. A krumplit megfőzzük, majd a megmaradt vajjal és tejjel kikavarjuk. A tekercseket szeletekre vágjuk, krumplipürével és a vajas zöldségekkel tálaljuk. 


2014. december 21.

Füstölt lazacos ikrakrém




Hozzávalók 6-8 személyre: 3 evőkanál sózott halikra, 2,5 dl víz, 5 evőkanál gríz, 2 dl olaj, 1 hagyma, 1 citrom, 10 dkg füstölt lazac, 2-3 evőkanál szénsavas ásványvíz, só, zöld kapor; a tálaláshoz: lenmaglisztes vagy bármilyen  bagett, olajbogyó


Elkészítése: A vizet felforraljuk, állandó kavarás mellett hozzáadjuk a grízt és keményre főzzük, majd kihűtjük. Az ikrát keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a kihűlt grízt és folytonosan keverve vékony sugárban beledolgozzuk az olajat. Közben kevés citromlevet és ha nagyon vastagszik, kevés ásványvizet csepegtetünk bele. A végén belekavarjuk az apróra vágott hagymát, a szintén apróra vágott lazacot meg a kaprot, ha szükséges még sózzuk. Az ikrakrémet csillagcsővel ellátott habzsákba kanalazzuk és vékonyra szeletelt bagettre nyomjuk. Tetejüket lazachússal, citrommal és olajbogyóval díszítjük. 



2014. december 20.

Mazsolás gesztenye krémleves


Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg gesztenyepüré, 3 evőkanál étkezési keményítő, 1 l tej, 2 dl tejszín, 2 evőkanál cukor, rumeszencia, 3 dkg vaj, 8 dkg mazsola, só

Elkészítése: A mazsolát felöntjük 1 dl vízzel, belekavarjuk a cukrot meg a rumeszenciát. A keményítőt csomómentesre kavarjuk a tej felével, a gesztenyepürét pedig (keveset félreteszünk belőle a díszítéshez) villával összetörjük és lassanként adagolva belekavarjuk a megmaradt tejet. A mazsolát a levével együtt, a keményítős tejet meg a gesztenyés tejet egy edényben összeöntjük, csipetnyi sót teszünk bele és lassú tűzön felforraljuk. Beletesszük a vajat, a tűzet eloltjuk és belekavarjuk a tejszínt. Langyosra hűtve tálaljuk, reszelt gesztenyepürével és pár szem mazsolával díszítve. 


2014. december 19.

Töltött pulykamell áfonyamártással




Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet pulykamell, 8 dkg sajt, 10 dkg zsemlemorzsa, 2 tojás, 1 teáskanál sós paprikakrém vagy apróra vágott pirospaprika, só, bors; a sütéshez: 2 dl olaj; a körethez: 80 dkg krumpli, 3-4 dkg vaj, petrezselyemzöld; a mártáshoz: 10 dkg fagyasztott vörösáfonya, 2 dl bor, 2 evőkanál méz, 1 dl tejszín, chilipehyely

Elkészítése: A pulykahúst kissé klopfoljuk, mindkét felét sózzuk, borsozzuk. A töltelékhez a sajtot nagylyuku reszelőn lereszeljük, megszórjuk egy evőkanálnyi zsemlemorzsával, hozzáadjuk a paprikakrémet, 1 felvert tojást és összekavarjuk. A tölteléket a húsok egyik felére tesszük, másik felét ráhajtjuk úgy, hogy a hús kissé fedje egymást és 30 percre mélyhűtőbe tesszük(a töltelék jó lehűl és a sütés folyamán nem folyik ki). Lisztbe, tojásba és zsemlemorzsába hempergetjük, majd forró olajban megsütjük. A mártáshoz az áfonyát, a mézet, csipetnyi sót és chilipehelyt meg a bort sűrűsödésig főzzük, majd hozzáadjuk a tejszínt és összeforraljuk még. A kockára vágott  krumplit enyhén sós vízben megfőzzük és petrezselymes vajon átforgatjuk. Azonnal tálaljuk.


Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...