2018. április 27.

Csirkemell-párizsi



Hozzávalók: 1,2 kg csont nélküli csirkemell,  20 dkg füstölt sajt, 2 dl kásásra fagyasztott húsleves, 2 dl tejszín, 1 evőkanál étkezési keményítő, 1,5 evőkanál só, 1 evőkanál fehérbors, 1 evőkanál fűszerpaprika, 1 teáskanál fokhagymapor. 

Elkészítése


1.      A csirkemellet megmossuk, szárazra töröljük.
2.      Kislyukú darálón ledaráljuk. 
3.      Hozzáadjuk a félig fagyott húslevest és botmixerrel krémesre turmixoljuk.
4.      Hozzáadjuk a keményítőt, a tejszínt meg a fűszereket.


5.      A masszát alaposan összekeverjük. 
6.      Étkezési fóliára teszünk egy adag masszát, rárakjuk a csíkokra vágott sajtot. 
7.      Befedjük egy újabb adag masszával, majd a fólia segítségével feltekerjük, a végeket szorosan bekötjük. 
8.      A párizsi rudat alúfóliába tekerjük , tepsibe helyezzük, felöntjük vízzel és forró sütőben, 30 percig gőzöljük. 

Tippek
  • ·         A  fenti adagból két rúd párizsi lett. A masszát  műbélbe is tölthetjük. 
  • ·         A műbeles változatot füstölni is lehet. 
  • ·         Tetszés szerint készíthetjük paprikával, sonkával, snidlinggel vagy egyéb hozzávalókkal. 
  • ·         A kész párizsit hűtőben egy hétig tárolható.







2018. április 26.

Kapribogyós paradicsomos csirkecomb- Pulpe de pui în sos de roșii cu capere






Hozzávalók 4 személyre: 4 egész- vagy 8 alsó comb, 2 zöldhagyma, 2 cikk fokhagyma, 4 paradicsom vagy 3 dl aprított paradicsomkonzerv, 3-4 evőkanál liszt, 2 evőkanál kapribogyó, 1 teáskanál cukor, 1 evőkanál fehérborecet, olaj, só, bors.

Elkészítése: A csirkecombokat sóval, borssal bedörzsöljük, lisztbe mártjuk, a fölösleget lerázzuk. Egy  magas falú serpenyőben felhevítünk 3-4 evőkanál olajat és nagy lángon körbepirítjuk a combokat. Hozzáadjuk az apróra vágott zöldhagymát meg a fokhagymát, 2-3 percig együtt sütjük. A paradicsomokat leforrázzuk, héját lehúzzuk és apróra vágjuk, majd a húshoz adjuk. Összekavarjuk, felöntjük 1,5 dl vízzel, sózzuk, borsózzuk, lefedjük és közepes tűzön pároljuk. Mikor a hús puha, a mártás pedig besűrűsödött, hozzáadjuk a kapribogyót, illetve cukorral és ecettel ízesítjük. 1-2 percig még forraljuk, majd félrehúzzuk. Krumplipürével tálaljuk. 


Pulpe de pui în sos de roșii cu capere  

Ingrediente: 4 pulpe întregi sau 8 pulpe inferioare, 2 cepe verzi, 2 căței de usturoi, 1 conservă (400 g) de roșii mărunțite, 3-4 linguri făină, 2 linguri capere murate, 1 linguriță zahăr, 1 lingură oțet din vin alb, ulei, sare, piper.

Prepararea:  Pulpele de pui se asezonează cu sare și piper, se dau prin făină și se prăjesc în puțin ulei. Se adaugă ceapa verde și usturoiul mărunțite, iar după 3-4 minute conserva de roșii. Se toarnă 150 ml apă, se asezonează cu sare și piper, se acoperă și se fierbe la foc moderat. Când pulpele sunt fierte și sosul s-a îngroșat, se adaugă caperele, se potrivește gustul cu zahăr și oțet, se lasă să dea 2-3 clocote, după care se ia deoparte. Se servește cu piure de cartofi.


2018. április 25.

Zöldséges krumplisaláta



Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg krumpli, 40 dkg fagyasztott zöldségkeverék(sárgarépa, paprika, zöldborsó, kukorica, zöldbab), 1 kisebb lila hagyma, 1 evőkanál mustár, 2,5 dl joghurt, 2 evőkanál olívaolaj, só, fehérbors, csilipehely.

Elkészítése: A krumplit megmossuk, sós vízben, héjában megfőzzük, leszűrjük és hűlni hagyjuk. A zöldségkeveréket sós vízben megfőzzük, leszűrjük. A krumplit meghámozzuk, kis kockákra vágjuk, összekeverjük a zöldségekkel és az apróra vágott hagymával. A mustárt összekavarjuk az olajjal meg a joghurttal, rátöltjük a keverékre, megszórjuk borssal és csilipehellyel és összeforgatjuk. 1-2 órára hűtőbe tesszük, majd fasírttal vagy egyéb feltéttel tálaljuk. 



2018. április 24.

Komlóleves




Tavasszal a friss komlóhajtások  végéről 10-15 cm-t tépünk le, ezt törjük fel 2-3 cm-es darabokra. Az hajtáson a legfelső 2-4 levél is felhasználható. Ha friss a komló, úgy kell törnie, mint a friss zöldpaszulynak. 


Hozzávalók 4 személyre: 4 összmarék zsenge komlóvég, 1 füstölt húsos csont, 1 hagyma, 1 evőkanál házi ételízesítő, 1 evőkanál sós darált paprika, 5 dkg rizs, kevés olaj, 1 evőkanál liszt, 2 dl paradicsomlé, tejföl. 

Elkészítése: A füstölt csontot forró víz alatt megmossuk, 2 l vízben főni tesszük, hozzáadjuk az apróra vágott hagymát az ételízesítőt és a darált paprikát. Lefedjük, közepes lángon addig főzzük, míg a hús a csonton puhára fő. Közben a komlót 2-3 cm-es darabokra törjük, leforrázzuk és leszűrjük. A megfőtt csontot kiszedjük, helyére tesszük a komlót, lefedjük és 10-15 percig főzzük. Kevés olajon világosra pirítjuk a lisztet, rátöltjük a paradicsomlevet és csomómentesre kavarjuk, majd a levesre töltjük. 2-3 percig főzzük, majd félrehúzzuk. Tejföllel tálaljuk. 



2018. április 23.

Sajtos krumplipuffancs




Hozzávalók : 30 dkg maradék krumplipüré, 15 dkg reszelt sajt, 15 dkg liszt, 1 tojás, só, bors, majoránna, zsemlemorzsa, olaj.

Elkészítése: A hozzávalókat(zsemlemorzsa nélkül) összegyúrjuk, sóval, borssal és szárított majoránnával ízesítjük. Enyhén olajos kézzel diónyi gombócokat formázunk, finomra szitált zsemlemorzsába hempergetjük, majd forró olajba kisütjük. Azonnal tálaljuk, melegen a legfinomabb. Salátával kitűnő reggeli, de köretnek is megfelel. 

Megjegyzés: Kis kockákra vágott sajtot is tehetünk a közepébe, ami sütés közben megolvad és fogyasztáskor kellemes meglepetés lesz a selymesen folyós sajt. 



2018. április 22.

Erdélyi töltött langalló- Pălănețe cu brânză burduf



Régen, a vidéki élet egyik legfontosabb, konyha körüli munkája a kenyérsütés volt, amire egy többtagú családi háztartásban minden héten sor került. Ilyenkor elmaradhatatlan volt a maradék tésztából készült langalló sütése, amit a mezőségi falvakban többnyire töltve készítettek. A töltelék az évszaktól függően változott, tavasszal  juhtúróval (zöld vagy sült hagymával), kapros ordával vagy tehéntúróval, ősszel dinsztelt káposztával vagy üstben főzött szilvaízzel készült. A kisült, forró langallót olvasztott disznó vagy libazsírral lekenték, majd házi szőttes konyharuhával lefedték, hogy a tésztája visszapuhuljon. Próbálják ki, hisz olcsó és kiadós, a sütőkemencétől kapott íze és illata magával ragadó!

Hozzávalók 8 darabhoz:
a tésztához: 50 dkg liszt, 3,7 dl langyos víz, 2 evőkanál olaj, 1 teáskanál só, 1 teáskanál cukor, 0,25 dkg friss élesztő;
a töltelékhez: 50 dkg juhtúró, 4 zöldhagyma;
egyéb hozzávalók: liszt a szóráshoz, liba vagy disznózsír.

Elkészítése:

1.      A lisztet tálba szitáljuk, közepébe öntünk  2 dl langyos vizet, hozzáadjuk a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, összekavarjuk és 15 percig állni hagyjuk. 
2.      Hozzáadjuk a sót, majd a megmaradt vízzel puha tésztát dagasztunk. A végén beledolgozzuk az olajat. Letakarjuk, 1 órát kelni hagyjuk.
3.      A kemencét felfűtjük, mikor az alján a vonót végighúzzuk és szikrát szór, nem teszünk több adag fát, a parazsat pedig körbe, a kemence szélére nyomjuk.
4.      A megkelt tésztát lisztezett deszkán újból átgyúrjuk, 10 percig pihenni hagyjuk.


5.      A tésztát 8 egyenlő részre osztjuk, mindegyiket 1 cm. vastag, kör alakúra nyújtjuk.
6.      A juhtúrót 8 részre osztjuk,  a kinyújtott tészták egyik felére morzsoljuk, rászórjuk az apróra vágott zöldhagymát.
7.      A tészta üresen maradt felét ráhajtjuk a töltelékre, a szélét körbe visszahajtjuk és két újjal összecsípjük.
8.      A langallókat 10 percig pihenni hagyjuk.


9.      Egy hosszú nyelű falapát segítségével a kihevített kemencébe toljuk és a hőfok függvényében, 8-10 percig sütjük.
10.  Ha megsültek kivesszük és vékonyan lekenjük meleg zsírral.
11.  Tiszta konyharuhával letakarjuk, hogy megpuhuljanak, majd tálaljuk.


Megjegyzés: Dagasztáskor, olaj helyett a tésztába tehetünk 5 dkg olvasztott vajat, valamint sütés után is lekenhetjük ugyanezzel. Tetszés szerint tölthetjük sajttal, sonkával vagy párolt zöldségekkel is. 


Palaneți cu brânză burduf

Coacerea pâinii era cea mai importantă activitate în gospodăriile țărănești din vremuri. Din acest aluat de pâine se făceau și palaneți, umplute cu diferite umpluturi, în funcție de sezon: primăvara cu brânză de oaie cu ceapă verde, urdă sau brânză de vaci cu mărar, iar toamna cu varză călită sau magiun de prune. După coacere se ungeau cu untură topită și se acopereau cu un ștergar țărănesc pentru ca aluatul să se înmoaie.

Ingrediente pentru 8 bucăți:
pentru aluat:  500 g făină, 370 ml apă călduță, 2 linguri ulei, 1 linguriță sare, 1 linguriță zahăr, 25 g drojdie proaspătă;
pentru umplutură:  500 g brânză burduf, 4 cepe verzi;
alte ingrediente: untură de porc sau de gâscă.
Prepararea:
1.      Făina se cerne într-un castron, se face un loc în mijloc, se toarnă 200 ml apă, se adaugă zahărul și drojdia sfărâmată, se amestecă și se lasă la crescut. 
2.      După cca. 15 minute se adaugă sarea și se frământă un aluat mai moale, turnând treptat apa rămasă. La sfârșit se încorporează uleiul, se acoperă și se lasă la dospit 1 oră.
3.      Se încinge cuptorul cu lemne, se încearcă temperatura, trăgând apăsat sapa cuptorului pe vatră: dacă se fac scântei, cuptorul este gata pentru coacere, iar jarul se trage spre margini.
4.      Aluatul dospit se scoate pe planșeta presărată cu făină, se frământă puțin și se lasă 10 minute la odihnit.
5.      Se împarte în 8 părți egale, se întinde fiecare în formă rotundă de 1 cm grosime.
6.      Se pune brânză burduf  pe fiecare jumătate de aluat, se presară deasupra ceapă verde mărunțită.
7.      Se acoperă cu partea  de aluat rămasă goală, iar marginile se lipesc  și se adună cu ajutorul degetelor.
8.      Se lasă la dospit încă 10 minute.
9.      Palaneții se pun pe lopata de lemn și se introduc pe rând în cuptor.
10.  Se coc 8-10 minute, în funcție de temperatură. Când sunt rumene se scot și se ung cu untură topită.
11.  Se acoperă cu un ștergar de bucătărie până când se înmoaie.

Sugestie: La frământare, în loc de ulei se poate folosi 50 g unt topit, iar după coacere se pot unge tot cu unt topit. Se pot umple cu cașcaval, șuncă sau legume înăbușite. 

2018. április 14.

Olajbogyós csirkemelltekercs




Hozzávalók: 75 dkg csontozott csirkemell, 1 kisebb tojás, 1 szelet kenyér héja nélkül,  0,75 dl tejszín, 1 hagyma, 1 cikk fokhagyma, 8 dkg paprikával töltött olajbogyó, 10 dkg szeletelt bacon, só, bors, majoránna, csilipehely. 

Elkészítése: A csirkemellet vékony szeletekre vágjuk,  olajjal vékonyan lekent, frissentartó fóliára fektetjük, úgy, hogy egy téglalapot alkossanak, a cafatokat és a végeket pedig ledaráljuk(25 dkg-ot).  A kiterített hús enyhén klopfoljuk és megszórjuk sóval meg borssal. A tejszínt a kenyérszeletre öntjük, a hagymát és a fokhagymát pedig apróra vágjuk, majd az egészet a tojással együtt a darált húshoz adjuk(a kenyeret nem szorítjuk ki). Sóval, borssal, majoránnával és csilipehellyel fűszerezzük, összedolgozzuk. Ha a massza túl lágy lenne, 30 percre a hűtőbe tesszük dermedni, majd a hús 1/3-ad részére halmozzuk és helyenként belenyomkodjuk az olajbogyókat. A húst feltekerjük, majd egymás mellé rakjuk a baconszeleteket és ebbe is beletekerjük. A kész tekercset előbb a frissentartó fóliába, majd alufóliába csomagoljuk, tepsibe helyezzük és kevés vizet öntünk alája. Forró sütőben, 30 percig gőzöljük.  Ha készen van kivesszük, pár percig hűlni hagyjuk, majd kiszedjük egy vágódeszkára, a fólia végeit kicsit felszakítjuk, hogy  a bentrekedt folyadék kifolyhasson. Hidegen szeleteljük. 




2018. április 13.

Rántott sajt



A tökéletes rántott sajt titka       
    
Szerintem nincs is olyan, aki nem kedvelné a ropogós bundájú, belül folyékony rántott sajtot.  Az elkészítése, bár elég egyszerűnek tűnik, okozhat gondot is, ha a sajt túl hamar megolvad és kifolyik a panírból. Hogy ez ne történjen meg, pár szabályt fontos betartani:
·         kemény vagy félkemény sajtból készítsük, mert a lágy sajtok túl hamar megolvadnak a forró olajban
·         duplán panírozzuk, tehát tejbe, lisztbe, tojásba és zsemlemorzsába forgatjuk, majd a tejet kihagyva, újból megismételjük
·         a sajtnak nagyon hidegnek kell lennie, ezért panírozás után, kis időre akár le is fagyaszthatjuk

Hozzávalók: kemény sajt, tej, liszt, tojás, zsemlemorzsa

Elkészítése:



1. A sajtot 4-5mm vastagságúra szeleteljük.
2. A sajtot először tejbe mártjuk, hogy a liszt majd rá tudjon ragadni.



3. A tejet hagyjuk lecsöpögni, majd lisztbe forgatjuk.
4. Belemártjuk a felvert tojásba, vigyázva hogy mindenütt befogja a lisztes sajtszeletet.



5. Beleforgatjuk a zsemlemorzsába és két tenyerünk közé téve, finoman rányomogatjuk, hogy jól rátapadjon.
6. Újból belemártjuk a tojásba és a fölösleget lecsöpögtetjük.



7. Végül még egyszer beleforgatjuk a zsemlemorzsába, vigyázva, hogy az oldalakon is legyen panír.
8. A panírozott sajtszeleteket 2-3 órára hűtőbe, vagy 1 órára mélyhűtőbe rakjuk.



9. Az olajat felforrósítjuk, a sajtszeleteket mindkét felén aranybarnára sütjük.  Azonnal tálaljuk. 



2018. április 12.

Halfalatok sörös bundában, tavaszi salátával



Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg tőkehalfilé, 10 dkg liszt, 1 teáskanál fokhagymapor, só, bors, olaj; 
a tésztához: 2 tojás,  5 dkg liszt, 5 dkg kukorica keményítő, 1,5 dl jéghideg sör, csipetnyi sütőpor, 2 evőkanál fekete szezámmag; 
a salátához: 1 fej saláta, 2 marék rukkola, 1 kötés hónapos retek, 1 piros paprika, 1 uborka, 2 zöldhagyma, olívaolaj, 1/2 citrom.

Elkészítése:  
A keményítőt összekeverjük a liszttel meg a sütőporral, sózzuk, borsózzuk,  hozzáadjuk a felvert tojást és a jéghideg sört, majd csomómentesre kavarjuk. 15 percig a hűtőben pihentetjük, felhasználáskor ha túl sűrű lenne, további hideg sörrel hígítjuk(palacsinta állagú massza kell legyen). 

A halat kis kockákra vágjuk, sózzuk, borsózzuk. A lisztet összekeverjük a fokhagymaporral, a halkockákra szórjuk és összerázzuk, hogy a liszt mindenhol bevonja a halhúst. 

Az olajat felhevítjük. Egy bambuszpálcát beleszúrunk a halkockába, belemártjuk a sörös tésztába és miközben hagyjuk kicsit lecsöpögni, megszórjuk kevés szezámmaggal, majd a forró olajba engedjük és egy másik pálca segítségével kihúzzuk a halhúsból a pálcát. Ha megsültek szűrőkanállal kiszedjük, és fémszűrőben lecsöpögtetjük. 

A saláta hozzávalóit megmossuk, felvágjuk és egy tálba tesszük, sózzuk, borsózzuk, meglocsoljuk olajjal meg citromlével, majd összekavarjuk.



2018. április 11.

Salátaboglárka leves

     

Hozzávalók 4 személyre: 4-5 marék salátaboglárka levél, 3 dl + 2-3 evőkanál tej, 10 dkg füstölt szalonna, 4 cikk fokhagyma, 1 sárgarépa, 2 tojás,  1 teáskanál liszt, só, ecet;
a tálaláshoz: 1 dl tejföl

Elkészítése:  A megválogatott salátaboglárka leveleket bő vízben megmossuk. A  szalonnát és a fokhagymát apró kockára vágjuk. A szalonnát zsírjára sütjük, a pörcöt szűrőkanállal kiszedjük, a visszamaradt zsiradékon pedig átfuttatjuk a fokhagymát és a lereszelt sárgarépát. Hozzáadjuk a salátát, 1-2 percig pároljuk, megsózzuk, felöntjük a 3 dl tejjel és kb. 1 liter vízzel, majd 5-6 percig főzzük. A tojásokat felverjük a liszttel meg a tejjel, megsózzuk és lepényt sütünk belőle, majd  kockára vágva a leveshez adjuk és felforraljuk. Visszatesszük a szalonnapörcöt, ecettel ízesítjük és tejföllel tálaljuk.



2018. április 10.

Majonézes zöldségsaláta





Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg fagyasztott, aprított zöldségkeverék(sárgarépa, zöldborsó, zöldbab, piros paprika), 170 g kukoricakonzerv, 2 krumpli, 1 zöldhagyma, 3 főtt tojás, 1 tojás, 2 dl olaj, 2 dl görög joghurt, 1/2 citrom, só,  fehérbors.

Elkészítése: A joghurtot sűrű szitán lecsöpögtetjük. A krumplit sós vízben, héjában megfőzzük, ha kihűlt kis kockákra vágjuk. Sós vizet főni teszünk, mikor forr, beletesszük a fagyasztott zöldségkeveréket és újraforrástól számítva 8 percit főzzük, majd leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük. A konzervkukoricát leszűrjük, átmossuk és lecsöpögtetjük. A főtt tojásokat megpucoljuk, 1 főtt tojássárgából, a nyers tojássárgával és az olajjal majonézt kavarunk. 2 evőkanállal félreteszünk, a többit összekavarjuk a joghurttal, sózzuk, borsózzuk és citromlével ízesítjük. A zöldhagymát, valamint a tojások fehérjét(a nyers tojásfehérjét mikrózzuk) és a megmaradt sárgáját apróra vágjuk. Az összes zöldséget egy tálba tesszük, sózzuk, borsózzuk, ráöntjük a joghurtos majonézt és összekavarjuk, tetejét elsimítjuk, rákenjük a félretett majonézt és tetszés szerint díszítjük. A salátát 2 órára hűtőbe tesszük, majd tálaljuk.


Megjegyzés: A képen látható tálalást tálalógyűrűvel kell végezni, de csak közvetlen a felszolgálás előtt. Ebben az esetben a majonézt is akkor simítjuk a tetejére. 

2018. április 5.

Mediterrán citromos csirkecomb



Hozzávalók 2 személyre: 2 egész csirkecomb, 1,5 dl száraz fehérbor, 4 közepes méretű, vékony héjú krumpli, 2 lilahagyma, 1  kis fej fokhagyma, 1 poros csípőspaprika, 1 marék koktélparadicsom, 1 marék kalamata olajbogyó, 1/2 citrom, szárított vagy friss oregánó és bazsalikom, só, bors, olívaolaj. 


Elkészítése: A csirkecombokat a forgóízületnél kettőbe vágjuk, sózzuk, borsózzuk, meglocsoljuk olívaolajjal, lefedjük és 1-2 órára félretesszük. A krumplit alaposan megmossuk, héjastól cikkekre vágjuk, a hagymát megpucoljuk, vastag szeletekre vágjuk, a fokhagymát pedig megpucoljuk, majd az egészet olajjal kikent tepsibe szórjuk, sózzuk, borsózzuk és összeforgatjuk. Ráhelyezzük a csirkecombokat, rászórjuk a félbevágott koktélparadicsomokat, az olajbogyót, illetve a szeletekre vágott citromot és csípőspaprikát. Az egészet meglocsoljuk olívaolajjal, megszórjuk oregánóval és bazsalikommal, aláöntjük a bort, majd a forró sütőbe toljuk és ráhelyezünk egy szelet sütőpapírt. 20 perc után a papírt kivesszük és további 20-30 percig sütjük. Azonnal tálaljuk. 




2018. április 4.

Tojásfasírt gombafőzelékkel-Chiftele de ouă cu sos de ciuperci




Hozzávalók 4 személyre:

a fasírthoz: 6 főtt tojás, 2 nyers tojás, 1 hagyma, 1 szelet kenyér, 1 dl tej, liszt, zsemlemorzsa, só, bors, fokhagymapor, olaj;

a gombafőzelékhez: 80 dkg csiperke gomba, 1 hagyma, 2 evőkanál liszt, 5 dl tej, 1 dl tejföl, olaj, só, bors, kevés fűszerpaprika, csilipehely, petrezselyemzöld.

Elkészítése: Az apróra vágott hagymát kevés olajon üvegesre dinszteljük. A kenyeret a tejbe áztatjuk, 5 perc után kiszorítjuk, a főtt tojásokat megpucoljuk, kockákra vágjuk. A  nyers tojássárgát kikavarjuk 2 evőkanál tejjel(a beáztatott kenyértől maradt), összekeverjük a kiszorított kenyérrel és hozzáadjuk a kihűlt hagymát. Sóval, borssal és fokhagymaporral ízesítjük, majd beleforgatjuk a kockákra vágott tojásokat. Ha a massza túl lágy, hozzáadunk 1-2 evőkanál zsemlemorzsát. A tojásfehérjét megsózzuk, kissé felverjük, de csak annyira, hogy ne legyen habos. Vizes kézzel  gombócokat formázunk, lisztbe, tojásfehérjébe, majd zsemlemorzsába  hempergetjük, kézzel kissé ellapítjuk. Forró olajban, közepes lángon aranyszínűre sütjük. A gombát megmossuk, szeletekre vágjuk. Az apróra vágott hagymát kevés olajon üvegesre dinszteljük, hozzáadjuk a gombát, addig pároljuk, míg a leve elfő. Sózzuk, borsózzuk, megszórjuk a liszttel, összekavarjuk, majd felöntjük a tejjel és besűrítjük. A tejfölt elkavarjuk kevés mártással, majd a főzelékre öntjük. Megszórjuk kevés csilipehellyel és apróra vágott petrezselyemzölddel. A gombafőzeléket tojásfasírttal tálaljuk.

Chiftele de ouă cu sos de ciuperci

Ingrediente pentru 4 persoane:  pentru chiftele: 6 ouă fierte tari, 2 ouă crude, 1 ceapă, 1 felie pâine, 100 ml lapte, făină,  pesmet, sare, piper, praf de usturoi, ulei; pentru sosul de ciuperci: 800 g ciuperci Champignons, 1 ceapă, 2 linguri făină,  500 ml lapte, 100 ml smântână,  ulei, sare, piper, boia, fulgi chili, frunzele de pătrunjel.

Prepararea: Ceapa mărunțită se călește în ulei. Felia de pâine se înmoaie în lapte, după 5 minute se stoarce. Se curăță ouăle fierte, se taie cubulețe mici. Se separă ouăle crude, gălbenușurile se amestecă cu 2 linguri de lapte(rămas de la pâine), se amestecă cu ceapa călită și pâinea stoarsă, se asezonează cu sare și piper, după care se adaugă ouăle tăiate și puțin dacă este nevoie(compoziția este prea moale). Cu mâna umezită se formează chiftele, se dau prin făină,  albușurile bătute puțin și prin pesmet. Se prăjesc în ulei încins. Ciupercile se spală, se taie felii. Ceapa mărunțită se călește în ulei, se adaugă ciupercile, se călesc împreună până când le scade apa, se asezonează cu sare, piper și boia, se presară făina, se amestecă și se toarnă laptele. Se fierbe la foc mic 8-10 minute, după care se adaugă smântâna amestecată cu puțin sos fierbinte. La final se presară cu fulgi chili și frunzele de pătrunjel mărunțite. Chiftelele se servesc cu sosul de ciuperci. 


 

2018. április 3.

Vajas tojás mustármártással




Hozzávalók 4 személyre: 8 főtt tojás, 8 dkg vaj, 1 evőkanál francia magos mustár, 1 evőkanál jó minőségű mustár, 1 evőkanál keményítő, 2 dl főzőtejszín, 3 dl tej, só, bors, csipetnyi currypor, 1 teáskanál tárkonyecet, 1-2 teáskanál fehérborecet; a tálaláshoz:  rizsköret.hús

Elkészítése: A vajat egy kisebb méretű, mélyebb serpenyőbe tesszük, közepes tűzön felhevítjük(ne égjen meg). A tojásokat megpucoljuk, a forró vajban körbesütjük. Az elején pattogni kezd, majd egy aranybarna és ropogós kérge lesz. A megmaradt vajat egy másik edénybe átszűrjük, hozzáadjuk a magos és a sima mustárt, megszórjuk frissen őrölt borssal és a curryporral, majd felöntjük a tejjel és közepes lángon felforraljuk. A keményítőt elkavarjuk a tejszínnel, besűrítjük vele a mártást. Izlés szerint sózzuk, valamint ecettel ízesítjük. A tojásokat cikkekre vágjuk, rizzsel és a mustármártással tálaljuk.



2018. április 2.

Sonkás-sajtos palacsintatekercsek



Hozzávalók (20-24 kisebb méretű palacsintához):

a palacsintához: 20 dkg liszt, 2 tojás, 2 dl tej, 1,5 dl ásványvíz, 1 teáskanál mustár, 1 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöld, kevés fűszerpaprika és csilipehely, frissen őrölt bors, só;
a tojásmártáshoz: 2 főtt tojás, 1 zöldhagyma, 2 evőkanál majonéz, 1 evőkanál tejföl, 1 teáskanál mustár, citromlé;
egyéb hozzávalók: 20-24 vékony szelet sonka, 20 dkg sajt, olaj.

Elkészítése

1.      A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a tojásokat, a mustárt meg a petrezselyemzöldet, ízlés szerint fűszerezzük.
2.      Rátöltjük a tejet, majd fokozatosan adagolva az ásványvizet, csomómentesre kavarjuk. A masszát 15 percig pihenni hagyjuk.


3.      A majonézhez adjuk a lereszelt tojásokat, az apróra vágott zöldhagymát, a tejfölt meg a mustárt, összekavarjuk, sózzuk borsózzuk és citromlével ízesítjük.
4.      Egy kisebb méretű felhevített serpenyőben, pár csepp olajon 20-24 palacsintát sütünk. Felhasználásig melegen tartjuk.

5.      A palacsintákra 1-1 szelet sonkát teszünk, megszórjuk reszelt sajttal, majd szorosan feltekerjük.
6.      Olajjal vékonyan kikent, hőálló tálba sorakoztatjuk, megszórjuk reszelt sajttal és 5-10 percre forró sütőbe toljuk, majd a tojásmártással tálaljuk.



Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...