2018. május 29.

Húsos krumplifészek



Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg krumpli, 8 dkg vaj, 1 csokor petrezselyemzöld, só, bors;
A töltelékhez: 50 dkg darált hús, 2 hagyma, só, olaj, bors, majoránna,  fűszerpaprika, tejföl.

Elkészítése:  A krumplit megmossuk, sós vízben héjában megfőzzük. Ha megfőtt leszűrjük, melegen meghámozzuk és krumplitörővel enyhén darabosra törjük. Hozzáadjuk a vajat, az apróra vágott petrezselyemzöldet, sózzuk, borsózzuk és összekavarjuk. Tojásnyi gombócokat formázunk, majd egyenként a tenyerünkben tartva, egy kis pálinkáspohárral egy-egy fészket” nyomunk mindegyikbe. Az apróra vágott hagymát megdinszteljük kevés zsiradékon, felét kivesszük, megszórjuk fűszerpaprikával és félretesszük. Az edényben maradt hagymához hozzáadjuk a darált húst, állandó keveréssel fehéredésig sütjük. Sózzuk, borsózzuk, megszórjuk majoránnával és kevés fűszerpaprikával, rátöltünk 2 dl vizet és fedő alatt addig főzzük, míg zsírjára nem sül. Mindegyik „fészekbe” egy-egy evőkanál húsos masszát teszünk, majd a tetejére egy-egy teáskanál tejfölt és egy kevés paprikás hagymát. Petrezselyemzölddel díszítjük.

Megjegyzés: Készítés után azonnal tálaljuk, ha esetleg közben kihűltek, sütőben  felmelegítjük.




Nincsenek megjegyzések:

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...